A főváros átvállalja az idősotthonaiban élők vizitdíját

Vágólapra másolva!
A főváros átvállalja a fenntartásában működő szociális otthonok idős lakóinak vizitdíját - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester kedden azon a tanácskozáson, ahol szakemberek, politikusok a fővárosban élő idősek helyzetéről értekeztek. Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje szerint vissza kellene vonni a vizitdíjjal kapcsolatos döntést.
Vágólapra másolva!

"A szociális otthonainkban a főváros átvállalja a vizitdíjat teljes egészében" - mondta Demszky Gábor az Idősek helyzete Budapesten elnevezésű konferencia megnyitóján, ahol bővebben nem részletezte a bejelentést. Elmondta, hogy Budapesten közel 600 ezer nyugdíjas korú él, őket 37 nyugdíjas szervezet képviseli. Az elmúlt években 25 milliárd forintot költött a Fővárosi Önkormányzat az idősek otthonaira, és mintegy 130 klub és gondozó ház működik a kerületekben - ismertette. Az időskori aktivitás megőrzése érdekében Demszky Gábor a konferencia megnyitóján 51 felújított számítógépet adott át a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes demográfiai adatokat ismertetve elmondta, hogy Budapesten a lakosság 24,5 százaléka 60 éves vagy annál idősebb. Több városrészben pedig, így többek között az I., a II., az V., a XIV. és a XII. kerületben, ennél jóval magasabb az idősek aránya.

A főpolgármester-helyettes Budapesten a leggyakoribb időseket érintő megbetegedések között első helyen a keringési rendszer megbetegedéseit említette. Rámutatott: minden második időskorú magas vérnyomással küzd, ez jelenti a fő halálozási okot is.

Az egészségügyi ellátás helyzetét ismertetve elmondta, hogy az aktív kórházi ágyakon a fekvő betegek 38 százaléka 60 év feletti. Problémát jelent, tette hozzá, hogy kevés ágy áll rendelkezésre az idős, krónikus betegek ellátására. Mint mondta, az ágyszámbővítés érdekében a kórházi struktúra átalakítására lenne szükség.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta, hogy közel négyezer férőhely áll rendelkezésre a főváros által fenntartott idősek otthonaiban, a civil, magán, illetve egyházi fenntartású otthonokban pedig 3239 időskorú gondozására van lehetőség. Sikeresnek nevezte a fővárosban 1995 óta működő lakásrezsi-támogatási rendszert, melynek eredményeként ebben az évben 40-60 ezren kaptak támogatást lakásuk fenntartásához, összesen mintegy 2,1 milliárd forint értékben.

A szakmai konferenciát a Fővárosi Önkormányzat és a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége közösen szervezte. A rendezvényre a kerületi polgármestereket, időskorúak ellátásával foglalkozó szakembereket, valamint fővárosi nyugdíjasokat hívtak meg.

Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje közölte: egyetért azzal, hogy a főpolgármester elkötelezett a szegények támogatása mellett, ugyanakkor az összehangolatlanság durva példájának tartja, hogy míg a szabad demokrata egészségügyi miniszter bevezeti a vizitdíjat, addig az SZDSZ-es főpolgármester a közgyűlés jóváhagyása nélkül bejelenti, hogy átvállalják az idősek otthonában élők vizitdíját. Katona Kálmán eltörölné a vizitdíjat.