Érvénytelen az óbudai népszavazás

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy érvénytelen lett a vasárnapi óbudai népszavazás, megépülhet a Hajógyári-sziget harmadára tervezett szórakoztató centrum. Az óbudaiak arról szavaztak, hogy milyen feltétekkel épüljön meg a a szállodákat, jachtkikötőt magába fogalaló szabadidő központ.  
Vágólapra másolva!

Érvénytelen lett a vasárnapi óbudai népszavazás, amelynek során a III. kerület arról döntött, hogy milyen feltételekkel épüljön fel a Hajógyári-sziget déli részén a szállodákat, jachtkikötőt, kaszinót magába foglaló szórakoztató centrum. A választásra jogosultaknak csupán 14,4 százaléka jelent a referendumon, az érvényességhez szükséges 50 százalék helyett. A leadott 14 959 érvényes szavazatból 9 441 volt a támogató, 5518 az elutasító voks.

A népszavazáson a helyiek nem arról szavaztak, hogy a Hajógyári-sziget déli részén fekvő 32 hektáros területen felépüljön-e a szórakoztató centrum, hanem arról, hogy az a kerületi szigorításokat tartalmazó kerületi szabályozási terv, vagy pedig a jóval engedékenyebb, általános szabályok alapján valósuljon meg. A kerületi tervek azonban a választópolgárok többségének távolmaradásával is életbe lépnek.

Ennek értelmében Hajógyári-szigeten 2012-re 340 milliárd forint értékben 8-10 szálloda, több sportközpont, jachtkikötő, kaszinó és egy 3500 férőhelyes konferencia központ épülhet fel. A beruházó Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. a kerülettel kötött megállapodás értelmében vállalta azt is, hogy programja 15 milliárd forint közcélú fejlesztéseket hajt végre. Többek között lehajtót épít az Árpád hídra, a Bogdáni utat alagúton keresztül vezeti a szigetre, felújítja a szigetre vezető K-hidat, a közeli HÉV-pályát, valamint kiépítené a tömegközeledést is a szigeten.

A zöldek - köztük a Védegylet és az Élőlánc Magyarországért - viszont úgy vélik, hogy a környezetkárósító beruházásra nincs szükség. A környzetvédők azzal érvelnek, hogy a Westend bevásárlóközpont kétszeresét kitevő beruházás napi legalább 20-25 ezer fős forgalmat generálna, ami tönkretenné a Hajógyári-sziget zöldövezetét.