A sterilizáció válthat ki újabb koalíciós vitát

Vágólapra másolva!
Egy egészségügyi szakkérdésben szembekerült egymással a két koalíciós párt. Az SZDSZ kijelentette, hogy a művi meddővé tételnél meg kell hagyni a jelenleg hatályos 18 éves korhatárt, míg az MSZP úgy véli, hogy ennél idősebb korban lehessen csak ilyen orvosi eljárást kérni. A vita hátterében az áll: mennyire tudnak felelős döntést hozni a fiatalok arról, hogy vállalják-e a sterilizációt?
Vágólapra másolva!

"Az SZDSZ parlamenti frakciója nem támogatja, hogy a szabályozás a nagykorúságnál magasabb korhatárhoz kösse a művi meddővé tételt" - közölte Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő szerdai sajtótájékoztatóján.

"Ez alapvető emberi jogi kérdés" - tette hozzá a politikus, aki szerint alkotmányos szempontból aggályos lehet életkori alapon különbséget tenni állampolgárok között.

A kérdésben nézeteltérés van a koalíciós pártok között. Az MSZP egészségügyi és közigazgatási tagozata ugyanis a múlt héten úgy foglalt állást, hogy indokolt lehet 18 évnél magasabb életkorhoz kötni a művi meddővé tételt, de a beavatkozást ők sem kötnék a megszületett gyermekek számához.

Az ügy előzménye, hogy az Alkotmánybíróság tavaly novemberben megsemmisítette az egészségügyi törvény azon rendelkezését, mely a művi meddővé tételt 35 évnél idősebb, háromgyermekes nők számára tette csak lehetővé. A Magyar Orvosi Kamara ellenezte ezt a döntést, és még májusban indítványt nyújtott be az ügyben a parlamenthez. Azzal érveltek, hogy a 18 éves korhatár túl alacsony, szerintük ennyi idősen nem lehet felelősségteljes döntést hozni.

Az SZDSZ ezen a problémán azzal segítene, hogy a műtét kérelmezési idejét a jelenlegi hat hónapról szimbolikusan kilenc hónapra, de akár egy évre is meghosszabbítaná. Így a kérelmezőknek több idejük lenne átgondolni, valóban szeretnék-e sterilizáltatni magukat. Gusztos Péter felidézett egy múlt héten tartott, sterilizálással kapcsolatos konferenciát, melyen szakértők elmondták, hogy a megfontoltság nem életkorfüggő, és a kérelmezés elnyújtása megoldást jelenthet.

Az SZDSZ javasolja azt is, hogy gondnokság alatt állók, a korlátozottan cselekvőképesek vagy cselekvésképtelenek esetében kizárják a sterilizációt, de az érintett kérésére, a gondnok véleményét kikérve lehetőséget adjanak a művi meddővé tételre bírósági döntés alapján. Gusztos Péter elmondta: az erről szóló kormánydöntésnek még az idén meg kell születnie.

[origo]/MTI