Egy szerelő vihette el az apátság kincseit

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a 36 éves férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint több százmillió forint eszmei értékű középkori kincseket lopott el a pannonhalmi főapátságból. Az apátságban szerelőként dolgozó férfi többek között egy XI. századi oklevelet és más középkori ritkaságot is elvitt. A kincsek megkerültek, nagy részük sértetlenül, de egy ötszáz darabos pecsétgyűjtemény a szakértő szerint tönkrement.
Vágólapra másolva!

Megkerültek a pannonhalmi főapátságból tavaly nyár és idén tavasz között ellopott középkori kincsek. Egy 36 éves, a pannonhalmi főapátságban mintegy 10 éve fénymásológép-szerelőként dolgozó férfi vitte el a felbecsülhetetlen értékű ritkaságokat.

A nyomozást vezető Bucsek Gábor elmondta, hogy idén áprilisban észlelték az apátságban, hogy a páncélszekrényben őrzött kincsek közül az egyik, az 1089-ből származó David Doux-oklevél - amelyen Szent László király pecsétje látható - eltűnt. Ekkor belső vizsgálatot rendeltek el, ennek során kiderült, hogy több más, az épületben őrzött középkori ritkaság is hiányzik.

A rendőrség a helyszínelés során arra a következtetésre jutott, hogy a tolvajnak szabad bejárása volt az épületbe, felügyelet nélkül mozoghatott. Így először készítettek egy személyi hálót, amelyben azt vázolták fel, kik közlekedhettek külön ellenőrzés nélkül az apátság épületeiben. A kört folyamatosan szűkítették, így került a képbe a most meggyanúsított férfi, aki szerelőként évek óta az apátságban dolgozott. A rendőröknek többek között azért lett gyanús a szerelő, mert egy nagy, fekete aktatáskával járt dolgozni, amelybe könnyen beleférhettek az ellopott kincsek.

A gyanúsított beismerő vallomást tett, és megmutatta a rendőröknek azt a sziklaüreget is, ahová elrejtette a középkori okleveleket, könyveket, pecséteket és más értékes műkincseket. A férfi rendőrségi vallomásában azt állította, hogy nem akarta eladni a kincseket, csak hobbiból gyűjtötte a ritkaságokat.

Kiderült, hogy tavaly nyáron egy könyvvel kezdődött a lopássorozat. A férfi állítja, először csak azért vitte el a könyvet, hogy fénymásolatot készítsen róla, de mivel senki sem kereste, inkább megtartotta. Ezek után pedig mintegy ötven műkincset vitt magával. A rendőrök szerint a vallomásból az is kiderült, hogy a férfi nem volt tisztában a kincsek értékével. A tárgyak eszmei értéke több százmillió forint lehet. Így a lopássorozatért akár 10 évet is kaphat a férfi.

Hortobágyi Ciril, az apátság perjele azt mondta a férfiról, hogy régóta, mintegy 10 éve dolgozott karbantartóként az apátságban. A perjel szerint "a rendes megjelenésű" munkatársban megbíztak, így szabadon mozoghatott az épületekben.

Nyulászné dr. Straub Éva, a Magyar Országos Levéltár osztályvezetője, aki a nyomozás során szakértőként működött közre, azt mondta a legnagyobb ritkaságnak számító David Doux-oklevélről, hogy abban Dávid herceg, Szent László király unokaöccse erősített meg egy birtokadományozást, a király pecsétjével. Elmondta azt is, hogy ez az egyik első fennmaradt oklevél, és az egyetlen, amelyen Szent László király pecsétje található. Ráadásul egy úgynevezett befűzött pecsét van az iraton, ilyenből összesen öt létezik az egész világon, és Magyarországon ez az egyetlen. A szakértő szerint legkevesebb 100 millió forint az oklevél eszmei értéke.

A szakértő megemlítette, hogy az ellopott kincsek között volt az apátság számos középkori okirata is, valamint Mátyás király egyik ítéletlevele is. A legtöbb dokumentum épségben megkerült, ugyanakkor Nyulászné szerint mintegy ötszáz középkori pecsétlenyomat tönkrement tudományos szempontból, mivel azonosíthatatlanná váltak.