Vágólapra másolva!
Újabb ember fulladt vízbe, ezúttal egy horgásztónál vesztette életét egy 45 éves férfi. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már tízen fulladtak vízbe május óta.
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktő egyik horgászhelyén egy 45 éves miskolci férfi vesztette életét - közölte a rendőrség csütörtökön. A férfi barátjával horgászott szerdán, a nap folyamán folyamatosan italoztak. Késő este a férfit társa rövid időre magára hagyta, és mire visszatért, már nem találta a parton - ismertette a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Egyedné Novodonszki Éva.

A keresésben több helyi lakos segített, sötétedés után is folytatták a kutatást. Végül este 10 óra körül a vízben, a parttól körülbelül 10-15 méterre holtan találták meg a miskolci férfit. A helyszínre érkező orvos megállapította, hogy a halálát vízbe fulladás okozta, idegenkezűségre semmi nem utal - mondta a szóvivő. Május óta tízen fulladtak vízbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ebből két esetben fürdőzés közben történt a tragédia - tette hozzá.