Balesetet szenvedett Gyula város polgármestere

Vágólapra másolva!
Közúti balesetben megsérült Gyula város polgármestere, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője hétfőn késő este a 44-es számú főútvonal Gyulát elkerülő szakaszán - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A baleset következtében Perjési Klára nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A sérültet a mentők kórházba szállították - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A baleset részleteiről szólva Szombati Andrea elmondta, hogy a személygépkocsi, amelyet a politikus családtagja vezetett, a gyulai határállomás előtt ütközött neki egy átkelésre váró, álló kamionnak. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.