A képviselők irodaházánál tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai

Vágólapra másolva!
A fővárosban tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai, akik a kormánytól várnak anyagi segítséget. A felszámolás alatt álló cég ugyanis évek óta nem fizeti ki a baromfitenyésztőknek járó pénzt, kilátástalan helyzetbe hozva a gazdákat. A Hajdú-Bét tulajdonosa a Wallis Rt., amelynek korábban Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója, aki jelenleg az uniós forrásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bét több károsultja tüntetett hétfőn délelőtt Budapesten, a demonstrálók a kormánytól várnak anyagi segítséget. Mintegy harmincan gyűltek össze a V. kerületi Jászai Mari téren, többek között olyan feliratú transzparensekkel, mint "A kormány szégyene, amit velünk műveltek!"; "3 éve kérjük, most már követeljük a pénzünket!".

A megkárosított libatenyésztők képviselői a termelők kormány általi 100 százalékos azonnali kártalanítását, az ügyben illetékes parlamenti vizsgálóbizottság azonnali felállítását követelték, és petíciót nyújtottak át Font Sándornak, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elnökének. Ónodiné Demeter Éva, a Hajdú-Bét károsultjai képviseletében elmondta: a cég felszámolását követően a vállalkozás tartozása 14 milliárd forintra rúgott, amelyből mintegy ötmilliárd forint volt a termelői követelés. A Magosz szövetségi igazgatója, Budai Gyula szerint a termelők kára általában kettőtől 15 millió forintig terjed.

Egy mezőberényi gazdálkodó, Balázs Mihály azt mondta: neki 74 millió forinttal tartozik a Hajdú-Bét, a helyzetük tarthatatlanná vált, mert a banki hitelek lejártak, amit a pénzintézetek most egy összegben követelnek vissza a gazdálkodóktól. A gazdák nagy része azonban nem tud fizetni, így pénzbehajtásokra került sor. Balázs Mihály szerint az ellehetetlenült gazdálkodók közül már tízen öngyilkosok lettek.

A Wallis Rt. lett a többségi tulajdonos

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója volt, a víziszárnyas-termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. Ebben az időszakban - 2000-2005 között - Bajnai Gordon volt a Wallis Rt. vezérigazgatója.

A cég mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, főként a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, s önmaga ellen kért felszámolást, ami jelenleg is tart.

Bajnai Gordon az új kormány megalakulásával foglalta el az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői posztját. Ezután az MSZP-n belülről is érte támadás a Hajdú-Bét miatt, a cég ugyanis több beszállítójának azóta sem fizetett. Karsai József szocialista képviselő a frakció múlt hét hétfői zárt ülésén éles kritikát fogalmazott meg a kormánybiztosnak a Hajdú-Bét eladásakor betöltött szerepével kapcsolatban.

Bajnainak tiszta a lelkiismerete

Megnyugtató választ adott az üzleti múltjával kapcsolatban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos az MSZP-frakció múlt heti ülésén felmerült kérdésekre - mondta Lendvai Ildikó hétfőn Budapesten a frakcióülés szünetében újságíróknak. Az MSZP frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon tájékoztatója után nem maradt bizalmatlanság sem a személyt, sem a fejlesztéspolitika irányát illetően.

Bajnai Gordon a Hajdú-Bétre vonatkozó kérdésre a frakcióülésen azt válaszolta: tiszta a lelkiismerete, azt gondolja, mindig a lehető legtisztességesebben járt el. Mint mondta: "az utolsó pillanatig megpróbáltuk a helyzetet menteni, a Hajdú-Bétet valahogy talpra állítani". Szerinte az akkor általa vezetett cég, a Wallis Rt. volt anyagilag "ennek a történetnek a legnagyobb vesztese". Bajna hozzátette: a tüntetésről hallott, de a petíciót nem látta még.

[origo]/MTI

Megkezdődött a végrehajtás a Hajdú Bétnél/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040114megkezdodott.html