Gyurcsány: Hiba volt a jólét illúzióját kelteni

Vágólapra másolva!
Több kérdésben is elismerte a szocialista párt és saját kormánya hibáját Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök egy vasárnap közzétett interjújában egyetértett azzal, hogy hiba volt évekig a jólét illúzióját kelteni, és utólag vitathatónak nevezte a legfelső áfa-kulcs csökkentéséről hozott döntést, valamint azt, hogy a szocialisták megpróbálták a választási kampány központi témái közül kiiktatni a költségvetés helyzetét.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a Vasárnap Reggel című hetilapnak adott interjút, amely az Axel Springer Magyarország kiadó megyei napilapjaiban hétfőn fog megjelenni. Ebben Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy nem lett volna jobb olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely nem kelti az emberekben évekig a jólét illúzióját a következőket válaszolta: "De igen. Elismerem, az elmúlt hat évben nem tudtuk pontosan összeegyeztetni a szociális szükségletet a gazdasági lehetőségekkel".

A kormányfő utólag vitathatónak nevezte a 25 százalékos legfelső áfakulcs idén január elsején végrehajtott öt százalékpontos csökkentését. Ez az intézkedés ugyan mérsékelte az árnövekedés ütemét, de túlságosan csökkentek így a költségvetési bevételek. "Senki sem vállalta volna a nem kellően átgondolt korrekció politikai kockázatát" - indokolta Gyurcsány, hogy miért nem vonták vissza a parlamentben már benyújtott javaslatot.

A miniszterelnök kijelentette: elfogadja azt a bírálatot, hogy a szocialisták megpróbálták a költségvetés helyzetét kiiktatni a választási kampány központi témái közül, bár szerinte ennek az ellenkezője is hiba lett volna: "A választások előtt is azt mondtam: indokolt esetben hozzányúlunk a költségvetéshez. Meglehet, a kiigazítás szót soha nem használtam. Ugyanakkor, ha a költségvetésről szól a kampány, lényegében nem lehet másról beszélgetni".

Nagyjából az idei szinten rögzítik a személyi jövedelemadóban az adómentes határt, mivel a minimálbérek adómentessé tételének az lett a következménye lett, hogy a munkavállalók negyven százalékát minimálbéren jelentettek be foglalkoztatóik - közölte az interjúban a miniszterelnök, aki szerint négy minimálbéresből három zsebbe is kap jövedelmet, miközben "Magyarország a minimálbérrel fizetettek országa" lett.

A miniszterelnök utólag pontosította, amit az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a nagyobb adóterhek elől Szlovákiába áttelepülő magyar vállalkozásokról mondott. Szerinte az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetlen munkáltatói érdekképviselete sem vághatja az ország szemébe, hogy ha több terhet kell vállalni, akkor Szlovákiába települnek át a cégek. "Amit mondtam, nem azt jelenti, hogy menjenek el a hőzöngő vállalkozások, hanem azt, hogy szégyelljék magukat. A kettő nem ugyanaz" - fogalmazott.