Vágólapra másolva!
Nem tartalmaz részleteket sem az államreformról, sem az egészségügy átalakításáról a kormányprogram, Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis ebben az iratban csak átfogó célokat kell megfogalmazniuk. Gyurcsány arról is ír blogjában, hogy nagyon kifárasztotta a kormányprogram bevezetőjének megírása, a fogalmazás nem mindig ment gördülékenyen.
Vágólapra másolva!

Csalódást fog okozni a kormányprogram azoknak, akik részletekre számítanak - írja Gyurcsány Ferenc blogjának legújabb bejegyzésében. "A kormányprogramban nincs benne a nagyon pontos kormányszerkezet, nincs benne az egészségügy átalakításának részletes törvényszöveg-mélységű programja, ahogy csak utalunk az államreform fő irányaira és nem beszélünk a részletekről, ugyanígy a költségvetés tekintetében is csak a legfontosabbat rögzítjük" - olvasható a blogban.

Gyurcsány szerint a kormányprogram nem is az az irat, ahol részleteknek kell szerepelnie. "A kormányprogram az a műfajú dokumentum, amelyben a legátfogóbb politikai és szakmapolitikai célok, eszközök összefoglalása történik meg" - vélekedik a miniszterelnök. A részletekről majd a kormánynak kell döntenie, amit megtesznek majd a kormányülésen.

A program bevezetőjét Gyurcsány Ferenc írta, blogjában beszámol róla, hogy ez nagyon kifárasztotta. "Nem tagadom, elég csikorogva kezdődött. Látszik, hogy régen nem írtam már" - áll a blogban. Gyurcsány szerint ugyanakkor nem baj, ha az írás nem sikerült végig gördülékenyre, mert a program ezzel is magán viseli a személyesség jegyeit. A kormányprogram utolsó szerkesztési munkáit hétfőn végzik el, kedden pedig benyújtják a parlamentnek.