Álbetegek fosztogatnak a kórházakban

Vágólapra másolva!
A kórházi fosztogatások már jó ideje problémát okoznak, és a helyzetet súlyosbítja, hogy akadnak olyanok, akik betegnek adják ki magukat, de csak azért, hogy meglopják a pácienseket vagy a személyzetet. Az intézmények vezetői különféle védelmi rendszerekben gondolkodnak, de igazán hatékony módszert eddig nem találtak. Az [origo] beszélt olyan beteggel is, akit a gerincműtétje alatt loptak meg.
Vágólapra másolva!

"Sajnos ma már az is előfordul, hogy a tolvajok betegnek adják ki magukat, hogy éjszaka meglopják az igazi betegeket vagy a személyzetet" - mondta az [origo]-nak Vörös László, a mosonmagyaróvári kórház igazgatója. A vezető hozzáteszi: ilyen szempontból náluk sem rosszabb a helyzet az országos átlagnál.

Az igazgató szerint a módszer a következő: a tolvajok valamilyen régebb óta meglévő krónikus betegséggel felkeresik a kórházat, amire rá is játszanak, és azt mondják, reggel rosszul érezték magukat. Így érik el, hogy az orvos egyből elrendelje a néhány napos megfigyelésüket. Vörös szerint ezt követően kivárják, hogy elcsendesedjen az adott osztály, és ekkor - többnyire éjszaka - meglopják az alvó betegeket, az intézmény dolgozóit vagy éppen magát a kórházat.

Utólag érdeklődnek a rendőrök

Mióta a beteglátogatás idejét már nem korlátozzák napi egy-két órára, a lopás állandósult probléma lett az egészségügyi intézményeknél. Képeket lopnak a falakról, csaptelepeket és mosdókagylókat visznek el, míg a betegektől jellemzően mobilokat, pénztárcákat, valamint ruhaneműt lopnak, de tűnt már el komplett műtős felszerelés és a nővérek bérét tartalmazó fémkazetta is a különböző intézményekből.

Óriási nehézséget okoz a védekezés, sokszor a személyzet csak fut az elkövető után. "A rendőrség alkalmanként bekéri egyes személyek taj-számát és nevét, hogy megtudja, feküdt-e nálunk az illető, mert gyanúsítható hasonló tettek elkövetésével. Persze ez már nem megelőzés" - mondja Vörös László. A mosonmagyaróvári kórházban most egy külső biztonsági céget akarnak megbízni a probléma orvoslására.

Ez sem feltétlenül oldja meg azonban a kérdést, hiszen mint korábban az [origo]-nak Nyilas Judit, a miskolci kórház ápolási igazgatója elmondta, a rendszerint több épületből álló, sok-sok bejárattal rendelkező intézményeknél néhány biztonsági őr nem képes figyelni minden egyes látogatóra, akik száma a nagyobb kórházak esetén a napi több ezret is elérheti. Megoldás lehet, hogy a kórházakban - példa erre Zalaegerszeg - kamerákat szerelnek fel, vagy éppen álkamerákat, amelyek nem készítenek felvételt, de esetleg elrettentő erejük lehet. Vörös azonban ezt a megoldást alkotmánysértőnek tartja.

Ismételt megkeresésünkre Nyilas Judit közölte: az elmúlt fél évben semmit sem javult a helyzet, bár fokozott ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a lopásoknak, de eredménnyel továbbra sem járnak. Az igazgató szerint még ők sem találták meg a végleges megoldást a problémára, de ismeretei szerint ezzel nincsenek egyedül az országban.

Gerincműtét alatt jött a tolvaj

Az [origo]-nak egy gerincműtéten átesett beteg be is számolt egy konkrét lopási esetről. A huszonöt éves egyetemi hallgatót néhány hónapja műtötték a Budai Honvédkórházban. A hatórás műtét előtt még felhívta a családját a mobiljával, majd azt letette a szekrényére, amit a beavatkozás alatt elloptak onnan. A kétágyas szobában 4-5 percet leszámítva végig ott volt a szobatársa, ám a tolvaj kihasználta ezt a rövid időt, ezalatt vitte el a telefonját.

Mikor szólt a nővéreknek, állítása szerint ők felháborodtak, de nem lepődtek meg, és érdeklődtek, hogy kíván-e rendőrségi feljelentést tenni az ügyben. "Végül nem lett belőle feljelentés, mert még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy esetleg nem bízom meg a személyzetben, ugyanis azóta is a kórházhoz vagyok kötve a kezelések miatt. Ittunk egy pohár hideg vizet az esetre, és ennyiben maradt a dolog" - mondta a fiatalember.

Lencsés Csaba