Három tárcát szeretne az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Bár az új kormányban várhatóan csökkentik a minisztériumok számát, az SZDSZ három tárcát szeretne - derült ki Pető Iván nyilatkozatából. Az SZDSZ-es ügyvivő nem tartja kizártnak, hogy Magyar Bálint mégis miniszter marad.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ a megalakuló Gyurcsány-kormányban három minisztérium felett szeretne rendelkezni a liberális párt ügyvivője, Pető Iván szerint. Jelenleg négy tárcát irányítanak a szabad demokraták - gazdasági, környezetvédelmi, informatikai és oktatási -, az új kormány azonban várhatóana jelenleginél lényegesen kevesebb minisztériummal áll fel.

"A három, az mondjuk egy olyan középszám, ami kormánymérettől függetlenül is többé-kevésbé elfogadható . Ha mondjuk, 12 minisztériumban gondolkodunk, akkor hárommal az SZDSZ - ha ezek valóban olyan tárcák, amelyekben az SZDSZ programja fontos szerepet játszik - akkor szerintem elégedett lenne" - mondta Pető Iván a Nap-keltében. A politikus a sajtóban megjelent, különböző értesülésekkel kapcsolatban megjegyezte: a lapok annyit találgatnak, hogy biztosan van köztük érvényes találat is, de szerinte rossz százalékban.

Megerősítette ugyanakkor, hogy a koalíciós tárgyalásokon az oktatásról már megegyeztek a felek Magyar Bálint jelenlegi, liberális miniszter előterjesztésében, de szerinte ebből nem következik, hogy ő lesz a miniszter, ahogy az ellenkezője sem. "Ez valóban meghatározhatná, hogy Magyar Bálint folytatja a munkáját, de hát sok egyéb tényezőtől is függ, hogy kikből lesz miniszter" - mondta Pető. Gyurcsány Ferenc korábban már jelezte, azt szeretné, ha szocialista politikus felelne az oktatásügyért.

Pető Iván szerint az egészségügy területén közeledik a szocialista és a liberális párt véleménye, de arról, hogy egy vagy több biztosító legyen, még nincs közös álláspont. Az ügyvivő beszélt arról is, hogy a koalíciós tárgyalások napirendjén nem szerepel a főpolgármesteri posztról való egyeztetés. "Nincs csereüzlet" - jelentette ki a műsorvezető azon felvetésére, hogy Demszky Gábor főpolgármesteri támogatásáért cserébe Hiller István oktatási miniszterségében állapodtak-e meg a koalíciós pártok.

"Előbb kormányprogramot alkotunk, csak utána beszélünk a minisztériumok számáról" - ismételte meg a koalíciós pártok álláspontját ugyanebben a tévéműsorban Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, aki azért hozzátette a tárcák számával kapcsolatban: "Nem szívesen vinnénk tizenkettő fölé".

[origo]/MTI