Két alelnöke lesz a parlamentnek

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlésnek két alelnöke lesz, egyikükre a kormányoldal, másikukra az ellenzék tesz javaslatot, az öt Országgyűlésbe jutott párt kedd esti megállapodása szerint.
Vágólapra másolva!

A pártok képviselői megegyeztek abban is, hogy az alelnökök végleges létszámát a bizottsági szerkezetről szóló megállapodás részeként, később állapítják meg. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője és Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint ez május végére, június elejére várható.

Az ülésrend kérdésében a pártok arról állapodtak meg, hogy a kormányoldalhoz legközelebb az MDF, majd a Fidesz és a KDNP foglal helyet. Az ülésrenddel a Fidesz és a KDNP nem ért egyet, ugyanakkor tudomásul veszi.

A tárgyalás eredményeként született megállapodást a tervek szerint szerdán délután három órakor írják alá. Deutsch-Für Tamás az ülésrend kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz nem írja alá a megállapodást.

Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte: az bizonyos, hogy a parlamenti elnököt az MSZP adja, ám nevet nem mondott. Annyit közölt: "nem hiszem, hogy nagy meglepetés lenne". Erről a frakció hétfőn dönt - tette hozzá.

Arra a kérdésre, lehetséges-e, hogy ha az MSZP adja a házelnököt, akkor az alelnök jelölésének jogát átengedi az SZDSZ-nek, Katona Béla azt mondta: ez is elképzelhető, de az is elképzelhető, hogy átmenetileg e posztra is az MSZP jelöl. Hozzátette: a két alelnök jelölése csak átmeneti helyzet. Katona Béla nemmel válaszolt arra a kérdésére, hogy ragaszkodnak-e az öt alelnökhöz.

Az egyeztetés eredményével kapcsolatban úgy fogalmazott: közelébe jutottunk annak a megállapodásnak, amely lehetővé teszi, hogy az alakuló ülést a szokásos rendnek megfelelően megtartsuk. Úgy néz ki, hogy a két eddigi legvitatottabb pontra, az alelnökök számára és a jelölés jogára, valamint az ülésrendre is sikerül megállapodásra jutni. Mind a két félnek a kompromisszumkészségére szükség volt. A szocialista politikus közölte: a megállapodás része az is, hogy az alakuló ülésre egy-egy alelnököt jelöl a kormányoldal és az ellenzék.

Deutsch-Für Tamás elmondta: "az ellenzéki frakciók között megegyezés született a folyosói beszélgetések kapcsán" arról, hogy az ellenzék alelnök-jelöltjét a Fidesz adja, a jelölt személyéről a hétfői fideszes frakcióülésen döntenek.

Kitért rá, hogy a Fidesz álláspontja szerint továbbra is életképes az 1990-2002 közötti gyakorlat, amikor három alelnöke volt az Országgyűlésnek. Közölte, hogy az alakuló ülésig a bizottsági struktúráról nem tárgyalnak a pártok, erre vonatkozó javaslataikkal azt követően állnak elő.

Rubovszky György (KDNP) szerint a Ház nem képes két alelnökkel működni, így bővíteni kell az alelnökök létszámát. Az ülésrenddel kapcsolatban úgy fogalmazott: "van egy előterjesztés, amit mi kényszeredetten tudomásul veszünk".

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: az MDF számára elfogadható megállapodás született az egyeztetésen.