Gyorsuló apadásra számítanak a Tiszán

Vágólapra másolva!
Napi 10-12 centiméteres apadás is lehet a következő napokban a Tiszán. A készültséget azonban még nem csökkentik. A Körös lassan apad, a felső szakaszon május 2-án kezdhetik meg az ideiglenes védőművek lebontását. Egyre több a buzgár és a csurgás.
Vágólapra másolva!

Szolnoknál akár 10-12 centiméterre is felgyorsulhat az elkövetkező napokban a Tisza napi apadási üteme, de a veszélyhelyzet még nem múlt el. Kunszentmártonban a Körösök vize átszivárgott a mélyebben fekvő lakásokba, itt öt épületből 18 embert kellett kiköltöztetni. A Csongrád megyei Dócnál ötméteres töltéscsúszás történt, de a helyi lakosságot ennek ellenére sem fenyegeti a Tisza.

A folyó teljes magyarországi szakaszán nagyon lassan apad, a folyó Szegednél még mindig a korábban mért legmagasabb érték felett van. A szakemberek szerint ugyanakkor a következő napokban akár napi 10-12 centiméterre is felgyorsulhat az apadás üteme.

Rézsűcsúszás

Szolnoknál 983 centiméteres a Tisza vízszintje, a folyóban lévő víztömeg azonban még mindig rendkívüli terhelést jelent a gátakra. Ezek 961 centiméterre lettek méretezve, ezért továbbra is fokozottan figyelik a gátakat. Az átázott töltéseken bármikor bekövetkezhet váratlan esemény, például a pénteki 30 méteres rézsűcsúszás a Tisza jobb partján Lakitelek és Tiszaug között. Ezt azonban sikerült lokalizálni - mondta a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) sajtótájékoztatóján Ivaskó Lajos védelemvezető-helyettes vasárnap Szolnokon.

Kuszentmártonnál is lassan apad a Körös, szombaton reggel 992 centimétert mértek, ami még hét centiméterrel nagyobb az eddigi legmagasabb vízszintnél. Itt az éjszaka során fakadóvíz miatt öt házból összesen 18 embert kellett kitelepíteni. Őket a helyi sportcsarnokban szállásolták el.

Keddtől bontják a gátmagasítást

A Köröszugból kitelepítettek visszaköltözésének időpontjára kizárólag a Köti-kövízig védelemvezetője tehet csak javaslatot - válaszolta a távirati iroda kérdésére Ivaskó Lajos. Az ideiglenesen megépített védművek visszabontását azonban május 2-a után a felső szakaszokon megkezdik.

A Csongrád megyei Dócnál reggelre az átázott rézsűn egy hosszanti repedés keletkezett ötméteres szakaszon, de a töltéstest nem sérült meg. Itt vízügyi száz katona bordás megtámasztással erősíti a gáttestet. A szakemberek szerint a töltéscsúszás miatt a lakosság nincs veszélyben.

A Közép- és az Alsó Tisza, valamint a Hármas Körös töltéseit már huszadik napja terheli a rekordvízállás. Emiatt egyre több a csurgás, a buzgár.

Több mint 4,5 milliárd ment el a védekezésre

Rendkívüli készültségi fokozatot a Tisza 710 kilométeres szakaszán tartanak fenn Szolnok és a déli országhatár között. Harmadfokú a készültség a Tisza jobb partján Tiszavalk és Szolnok, valamint a Tisza bal partján Tiszakeszi és Szolnok felett és a Hortobágy-Berettyón, összesen 383 kilométeres védvonalon.

Eddig közel 4,5 milliárd forintba került a vízügyi szervezetnek az árvíz elleni védekezés. Ebben azonban nincs benne a honvédség, a katasztrófavédelem, és a Köti-kövízig társ vízügyi igazgatóságok költsége. Az elmúlt 24 órában árvízi védekezésben 4893 ember, 324 közúti jármű és 14 vízi jármű vett részt.