Semmire sem jók a ragasztós pártplakátok

Vágólapra másolva!
Május 23-ig kell leszedniük a pártoknak azokat a plakátokat, amelyeket a kampány során ragasztottak ki országszerte. Környezetvédők szerint kicsi az esély arra, hogy pártok valóban visszagyűjtik a több tonnára rugó papírszemetet, ráadásul a ragasztó miatt nem lehet őket újrahasznosítani.
Vágólapra másolva!

"Szerencsés vagyok, mivel az ellenfeleim már a kampány során letépkedték a plakátjaimat" - felelte Nyakó István, az MSZP szóvivője az [origo] azon kérdésére, hogy mi lesz a feleslegessé vált választási plakátok sorsa. A szóvivő elmondta: az MSZP központi gyűjtést nem rendez, így valószínűleg a helyi jelöltek aktivistái tépkedik le a kampány során kihelyezett több ezer posztert.

A választási plakátokat a voksolást követő 30 napon belül, vagyis május 23-ig kell eltüntetni a közterületekről. A plakátokat azoknak kell visszagyűjteniük, akik kirakták azokat, vagyis a pártoknak, illetve a képviselőjelölteknek. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője az [origo]-nak elmondta: a határidőn túl kint maradó poszter engedély nélküli hirdetésnek minősül. Ebben az esetben pedig az adott település jegyzője bírságot róhat ki.

Kalas György, a Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa elmondta: a korábbi évek tapasztalatai alapján kevés az esély arra, hogy a pártok az előírt határidőre valóban visszagyűjtik az országszerte kifüggesztett több tonnára rúgó hirdetéseiket. Kalas szerint nem valószínű az sem, hogy pártok megpróbálnák újrahasznosítani a visszagyűjtött szemetet.

Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke is elismerte, hogy komoly problémát jelent a visszagyűjtés, mivel az utcákon még olyan választási plakátokat is lehet látni, amiket még 1994-ben ragasztottak ki. Horn elmondta: az SZDSZ helyi jelöltjeinek a feladata a közterületen elhelyezett hirdetések leszedése. A kampányfőnök szerint a párt által kihelyezett 176 ezer plakát és a buszmegállókban kiragasztott 1000 citylight poszter újrahasznosítása a ragasztóanyagok miatt lehetetlen.

Az MDF aktivistái várhatóan 1-2 héten belül leszedik a plakátokat - közölte az [origo]-val Almássy Kornél. Az MDF alelnöke 50-100 ezerre becsülte azoknak a jelölteket ábrázoló plakátoknak a számát, amelyeket a kampány során ragasztgattak ki a párt aktivistái országszerte. Almassy hozzátette: a kifüggesztéshez használt különféle eszközöket várhatóan felhasználják az őszi önkormányzati választásokat megelőző kampányban is.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szintén arról számolt be, hogy a plakátgyűjtést minden választókerületben helyi szinten szervezik. A szóvivő elmondta: az akciót már elkezdték, és az előírt határidőig várhatóan be is fejezik.

Szabó András