Rövid pihenést ad a kampánycsapatnak Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Csak egy picit pihenhet a szocialista kampánycsapat Gyurcsány Ferenc szerint, hiszen ősztől egy újabb választási kampány következik, amit az "eddigi lendülettel" kell teljesíteniük. A miniszterelnök erről kedden beszélt, amikor koccintani hívta a stábot, hogy megköszönje eddigi munkájukat.
Vágólapra másolva!

A szocialista párt munkatársaival és aktivistáival koccintott Gyurcsány Ferenc, aki szerint "ha van pár oka az MSZP választási sikerének, akkor az egyik az a kiváló csapat, amelyik lelkesen és fáradságot nem ismerve segítette a munkát" - áll a párt honlapján olvasható közleményben.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette: csak picit pihenhet a kampánystáb, mert ősztől az eddigi lendületet kell továbbvinni az őszi választási kampányra, utána pedig pártkongresszus következik "sok változással".

Gyurcsány azt külön kiemelte, hogy a kampánycsapatnak köszönhetően sok fiatal kereste fel az MSZP sátrát a választások estéin, mert úgy érezhették - a közlemény megfogalmazása szerint -, "cool dolog" a szocialistáknál lenni.

Az eseményen Hiller István pártelnök is részt vett, és arról beszélt az aktivistáknak, hogy a kampány során egyre több emberen látott piros ruhadarabokat. Egy ismeretlen telefonáló pedig elmondta neki, hogy már nem tudja azt mondani, hogy "igen", csak azt, hogy "igen, igen", ami a párt kampányhimnuszának refrénje.