Mit kell tennie a győztesnek?

Vágólapra másolva!
A választások győztesét is köti a törvény, a saját választási ígéretei vagy éppen a piac nyomása. Összegyűjtöttük, ennek alapján a következő néhány hónapban milyen döntéseket kell meghoznia, milyen intézkedéseket kell elindítania az MSZP-nek és az SZDSZ-nek.
Vágólapra másolva!

"Nagyon-nagyon erős" gazdaságról beszélt, "jobban működő államot" álmodott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amikor a második forduló előtt pár nappal az [origo]-nak beszélt terveiről. Azt azonban, hogy mi várható a választások után, csak érzékeltette. "A magyar állam működése ezer ponton javításra vár, ez át fogja rendezni a költségvetési viszonyokat is... abból indulunk ki, hogy hogyan lehet a mainál jobb országot csinálni, és a végén el fogunk jutni oda, hogy ennek milyen költségvetési hatásai vannak" - fogalmazott. Összegyűjtöttük a választásokon győztes MSZP és várható koalíciós partnere, az SZDSZ teendőit a közeljövőben.

Kormányalakítás. Hamarosan megalakul az új Országgyűlés. Ezzel egy időben a törvény szerint megszűnik a kormány megbízatása, és csak "ügyvezető kormányként" működik tovább. Ezután a köztársasági elnöknek kell javasolnia miniszterelnököt, és hamarosan fel kell állnia az új kormánynak is. Hiller István, az MSZP elnöke az új kormány minél gyorsabb megalakulását tartotta a legfontosabbnak, amikor hétfőn arról kérdezték, hogyan tovább. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke is hasonlóan nyilatkozott: "nincs időnk, nagyon rövid az idő, egy csomó mindent azonnal meg kell lépni". Hiller István szerint az új kormány május végére, június első napjaira állhat fel legkorábban, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor már június közepi időpontról beszélt. A két párt programja közötti különbségek miatt azonban az új kormány megalakulása biztosan nem lesz konfliktusmentes.

Kormányprogram. Egyszerre szavaz a parlament a miniszterelnök személyéről és a kormányprogramról. Az elfogadáshoz egyszerű többség szükséges. A kormányprogramot közösen kell kidolgoznia a koalícióra lépő pártoknak. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn a kormányprogramról szólva azt mondta: bízik abban, hogy most olyan koalíció lesz, amely hozzá mer nyúlni a "szent tehenekhez", és olyan problémák megoldását is magára vállalná, amelyekhez eddig nem volt "politikai bátorság vagy támogatottság".

Az államháztartás rendbetétele. A második forduló másnapján külföldi lapok sorában jelentek meg a magyar választásokkal kapcsolatos elemzések. Az írások megegyeznek abban, hogy azonnali reformokra van szükség az államháztartásban. Nagy nyomás alatt áll Gyurcsány Ferenc, a piaci szereplők türelme hetekben mérhető - írja több üzleti lap is, köztük a brit Financial Times. Gyurcsánynak szinte azonnal lépnie kell a költségvetési hiány lefaragása miatt, őszre pedig átfogó egészségügyi, oktatási és közigazgatási reformjavaslatokkal kell előállnia ahhoz, hogy a forint védhető legyen és Magyarország végre ráálljon a 2012-es euróbevezetéshez szükséges pályára - írja a Financial Times.

Más külföldi elemzők szerint a piac és a hitelminősítők valószínűleg legkésőbb júniusig vagy júliusig konkrét reformtervekről szóló bejelentéseket várnak az új kormánytól. Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a kormányalakítás után azonnal nekilátnak az állam megreformálásának.

Választási ígéret: második száz lépés program. "Miközben az eddigi hatékonysággal tovább védekezünk az árvíz ellen a Tiszán, a Körösök és a Maros mentén, nem kérünk száz nap türelmi időt, hanem hozzákezdünk az új száz lépés program megvalósításához, amelyet már be is mutattunk a nyilvánosságnak. Még jó sokáig nem megyünk nyaralni, mert tudjuk, mit kell tenni és azt is, hogyan. Nem pozíciókat kezdünk osztani, hanem munkát" - nyilatkozta pénteken Gyurcsány Ferenc. A száz lépés program második felvonását márciusban hirdette meg a miniszterelnök. Ezt a csomagot az Új Magyarország program első elemének szánta az MSZP. Néhány a tervezett intézkedések közül:

- Start-kártya program (járulékkedvezmény a munkáltatónak a pályakezdő fiatalok megsegítésére), Start Plusz program (gyermekes nők és tartós munkanélküliek elhelyezkedése), Start Extra program (ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedésének segítésére) elindítása;

- lakásrezsi-kiadások csökkentésére kidolgozott programok elindítása, lakáshoz jutást segítő programok (Fészekrakó, panelprogram) folytatása;

- ingyenes utazás a 62 év felettieknek és más kedvezmények a nyugdíjasoknak;

- képviselők szabadságainak megkurtítása: a tervek szerint megszüntetik majd a képviselők körében a szállásköltségek elszámolását, ha nem tudnak róla számlát felmutatni. A program arról is szól, hogy egy képviselő legfeljebb egy bizottságban való tagságért kaphat tiszteletdíjat, és az a képviselő, aki a szavazások több mint egynegyedén nem vesz részt, elveszíti fzetése felét. Szűkítenék a képviselők mentelmi jogát is, "hogy az ne szolgálhasson a közvéleményt súlyosan irritáló szabályszegések leplezésére";

- az állami vezetők számának csökkentése húsz százalékkal;

- a minisztériumok számának csökkentése tizenkettőre;

- több lépés szól a kis- és közepes vállalkozások megsegítéséről és a munkahelyteremtésről is. Ilyen például a Nemzeti Közmunka Program, amely kilenc hónapon át ötvenezer alacsony végzettségű embernek adna munkát;

- úthálózat, infrastruktúra, közlekedés stb. fejlesztése és sok más ígéret és programterv is szerepel az új száz lépés program ígéretei között.

Felkészülés az önkormányzati választásokra. A koalíciónak úgy kell helyrehoznia az államháztartást, megfelelni a külföldi elvárásoknak és betartani választási ígéreteit, hogy időközben ne veszítse el támogatottságát és jól tudjon szerepelni az őszi önkormányzati választásokon. A piac nem lesz hajlandó várni az őszi önkormányzati választásokig az érdemi költségvetési reformprogramra - írják külföldi elemzők a magyar választások eredményét értékelve.

Wirth Zsuzsanna