Csillebércről elviszik a dús uránt

Vágólapra másolva!
A "Kezdeményezés a globális fenyegetés csökkentéséért" (angol rövidítése: GTRI) elnevezésű, 2004-ben bejelentett program keretében biztonsági okokból a héten, rejtett módon elszállítottak 63 kilogrammnyi, erősebben dúsítotturán-fűtőanyagot a Taskent (Üzbegisztán) melletti ulugbeki kísérleti atomreaktorból. A programhoz Magyarország is csatlakozott, így a csillebérci kutatóreaktor is érintett.
Vágólapra másolva!

A terror-ellenes "Kezdeményezés a globális fenyegetés csökkentéséért" programot az Egyesült Államok kormánya finanszírozza. Célja tovább szűkíteni annak esélyét, hogy terroristák, szélsőséges országok, kormányok atomfegyver-készítéshez szükséges eszközökhöz, alapanyagokhoz juthassanak kutatóreaktorokból. A hét közepén az amerikai energiaügyi minisztérium két munkatársa Csillebércen, a KFKI-ban tárgyalt - tájékoztatta a Népszabadságot Tőzsér Sándor, a kutatóreaktor vezetője.

Két év múlva a bizonyos veszélyeket rejtő, erősebben dúsított fűtőanyag helyett a budapesti KFKI kísérleti atomreaktora is átáll - az amerikai kormány által finanszírozott program keretében - az alacsonyabb dúsítású, bombakészítésre egyáltalán nem alkalmas fűtőanyagra. Jelenleg Csillebérc - akárcsak a taskenti - a Reuters által bombaminőségűként jellemzett, 36 százalékosra dúsított fűtőanyaggal működik. (Paks atomfűtő pasztillái ezzel szemben atomfegyver-készítésre semmiképpen sem lennének alkalmasak, hiszen legfeljebb 3,6 százalékos dúsításúak. Szakemberek szerint legalább 80-90 százalékos dúsítású urán szükséges az atombombához.)

A veszélyt rejtő, "bombaminőségű" fűtőanyagot Budapestről is Oroszországba szállítják, ahol - a taskentihez hasonlóan - a Majak nukleáris objektumban veszélytelenebb formára dolgozzák fel.

Az amerikaiak 2001. szeptember 11-e után átgondolták a nukleáris berendezésekben rejlő veszélyeket. Ez vezetett a program elindításához, amelyben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is közreműködik. Washington eredetileg csak a világon működő, amerikai fűtőanyagot használó, veszélyes mértékben dúsított nukleáris fűtőanyag begyűjtésére kezdte a programot. Tavaly év elején Pozsonyban az amerikai és az orosz elnök megállapodott a program felgyorsításában. A program szerint az USA, Oroszország, a NAÜ támogatásával - amerikai finanszírozással - begyűjtik, Oroszországban feldolgozzák (illetve az erőműveket átállítják alacsonyabb dúsítású, veszélytelenebb fűtőanyagra) az egykori Szovjetunióban épített, magas dúsítású fűtőanyaggal működő kísérleti erőművek fűtőelemeit is.

Moszkvában júniusban a programban részt vevők, így Magyarország képviselői is áttekintik a helyzetet. Kelet-Közép-Európából először a csehek jönnek (innen korábban már szállítottak el uránpasztillákat), majd másodiknak Csillebérc, harmadiknak pedig az ukránok kerülnek sorra. A Skoda-konszern egyik gyárában már elkészült a különleges szállítókonténerek mintadarabja. Ebben viszik majd Oroszországba vasúton a fűtőelemeket.

A világon még mintegy 100 kutatóreaktor működik magas dúsítású uránnal. A kutatóreaktorok mellett az atom-tengeralattjárók, az atommeghajtású hadihajók kisebb méretű reaktorerőművei is erősen dúsított uránfűtőanyagot használnak. Eddig 186 kilogrammnyi, nyolc szállítmányra való, veszélyes, erősen dúsított (bombaminőségű) fűtőanyagot vittek vissza Oroszországba Szerbiából, Romániából, Bulgáriából, Líbiából, Lettországból, Csehországból - olvasható a Kezdeményezés a globális fenyegetés csökkentéséért programot koordináló amerikai szervezet, az NNSA (Nemzeti Nukleáris Biztonsági Igazgatóság) honlapján (www.nn.doe.gov).