Vágólapra másolva!
Nem indul a második fordulóban Böröcz Miklós szombathelyi MDF-es képviselőjelölt, aki azonban visszalépésével egyik pártot sem akarja támogatni. Múlt csütürtökön a vasi MDF még közleményben tudatta, hogy Böröcz is megméretteti magát. A szóban forgó körzetben indul a Fidesz-KDNP jelöltjeként az egykori MDF-es Hende Csaba.
Vágólapra másolva!

Visszalép a jelöltségtől az országgyűlési választás második fordulójában Böröcz Miklós, a MDF szombathelyi jelöltje. Böröcz ugyanakkor senkinek a javára nem kíván visszalépni, az első körben rá szavazóktól azt kéri, hogy a második fordulóban kizárólag saját lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak.

Böröcz Miklós az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: az országgyűlési választáson azért indult, hogy Magyarországnak jobboldali kormánya legyen, a célt pedig csak a Magyar Demokrata Fórum parlamentbe juttatásával látta elérhetőnek. "Ennek érdekében munkálkodva én is hozzájárultam pártom túléléséhez, a rám leadott szavazatok tehát nem vesztek el." "Szlogenem a tiszta közéletért volt, ennek beteljesülésére azonban a legkisebb esélyt sem látom, abban a sárdobálásban, amely a politikai életet most jellemzi, nem kívánok részt venni. Véleményem szerint nincs erkölcsi alapjuk az MDF-fel szemben elvárásokat megfogalmazni azoknak, akik semmit nem tettek értünk, sőt ellenünk kampányoltak" - mondta, hozzátéve, az országos politizálástól vonul vissza, szombathelyi önkormányzati képviselőként folytatja munkáját.

A jelölt mostani döntése azért is érdekes, mert az MDF Vas megyei szervezete csütörtöki közleményében még úgy fogalmazott, hogy a "Vas megyei 1. és 2. választókerületben az MDF-es jelöltek a második fordulóban is megmérettetik magukat".

Böröcz az [origo] megkeresésére azt mondta, nem akarja kommentálni döntését. Azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a párt közleménye szerint még biztosnak tűnt, hogy indulni fog a második körben, azt mondta: nincs a döntése mögött semmi olyasmi, amire sokan gondolnak, nincs ebben szenzáció. Hozzátette: az ünnep alatt egyetlen telefonhívásra sem reagált.

Gróf István, az MDF vasi elnöke megkeresésünkre azt közölte: vele nem egyeztetett a jelölt a visszalépésről, ezért őt is meglepte a hír.

Szombathely 2-es számú választókerületében az országgyűlési választás első fordulójában az MSZP-SZDSZ közös jelöltje, Gaál Angelika végzett az első helyen 12 716 szavazattal, a második helyen álló Hende Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje 12 704 szavazatot kapott, Böröcz Miklósra pedig 2536-ban voksoltak.

Hende Csaba korábban Dávid Ibolya bizalmi emberének számított, az Orbán-kormány alatt igazságügyi államtitkár volt, Dávid javaslatára tölthette be a posztot. Pártjával azonban 2002 nyarán megromlott a viszonya, amikor Orbán Viktor felkérésére elvállalta a polgári körök szervezésének irányítását. Ezt követően több, igen kemény kritkát kapott pártjától, Boross Péter például azt mondta róla, hogy olyan, mint egy jobbágy, hűbérúr kell neki. Hende végül 2004 nyarán lépett ki az MDF-ből, és még abban az évben, decemberben ült át a Fidesz-frakcióba.

Böröcz Miklóssal együtt eddig kilenc MDF-es jelölt lépett vissza az állva maradt 48-ból. Korábban Marenics János, Dominkó Sándor, Ványai Éva, Eszes Béla, Csáky András, Rózsahegyi Péter, Kenessey Miklós és Varga Zsolt jelezte, hogy nem akar elindulni a második körben.