Nem lesz sztrájk Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Elmarad a Budapest Airport repülőtéri üzemanyag-kiszolgálói által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés, mert a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) megállapodott a Budapest Airport vezetésével - jelentette be a BA (Budapest Airport) kedden.
Vágólapra másolva!

A megállapodás - amelyet egy több mint háromórás egyeztetés után délután 4 órakor írtak alá a felek - tisztázza a béremeléssel, a jutalmakkal és juttatásokkal, valamint a munkakörülményekkel kapcsolatos kérdéseket.

A megállapodás értelmében a repülőtéri üzemanyag-kiszolgálásban (RÜK Kft.) dolgozók 2006. január 1-jével visszamenőlegesen 4,5 százalékos alapbéremelésben részesülnek. A RÜK Kft. sikeres értékesítése esetén a munkavállalók további 2 heti bérnek megfelelő jutalmat kapnak, ha sztrájkkal, sztrájkfenyegetéssel és egyéb tiltakozással nem veszélyeztetik az üzletág értékesítését - áll a közleményben. Emlékeztetnek, hogy a RÜK Kft.-t 2005 decemberében adta el a Malév a Budapest Airport Rt.-nek.

A BA közleménye szerint a szakszervezetek beleegyeztek abba, hogy 2006-ban nem lépnek sztrájkba, amennyiben a Budapest Airport betartja a megállapodást és nem módosítja egyoldalúan a munkarend és munkaidő-beosztás jelenlegi rendjét. A mintegy 70 munkavállalót érintő megállapodással lezárultak az LDFSZ-szel március 24-én megkezdett sztrájktárgyalások - hangsúlyozzák.

"Örülök az LDFSZ-szel történt megállapodásnak, mert így a szakszervezet által képviselt dolgozók is megkaphatják végre fizetésemelésüket - azt, amit kollégáik már február óta megkapnak" - idézi a közlemény Stewart Wingate-et, a Budapest Airport kijelölt vezérigazgatóját.