Pető: A Fidesztől tanultunk

Vágólapra másolva!
Pető Iván SZDSZ-es ügyvivő szerint a Fidesz tanította meg négy évvel ezelőtt arra a koalíciót, hogy a választásoknak akkor van vége, ha lezárják az urnákat. A politikus ezzel a választások második fordulójára utalt egy kedd reggeli tévéműsorban. Pető előnyösnek nevezte a szocialistákkal kötött megállapodást a visszalépésekről.
Vágólapra másolva!

"Négy évvel ezelőtt a koalíció azt hitte, hogy már nyert és nem volt aktív" , de "a Fidesz tanította meg a koalíciót arra, hogy a választásoknak akkor van vége, amikor lezárták az urnákat" - mondta kedd reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője. A szabaddemokrata politikus ezzel a második fordulóra utalt. Pető erős kampányt vár a hátralévő időben, ez szerinte helyes és szükséges.

A politikus fontos eredménynek tekinti a szocialisták és a szabaddemokraták választási megállapodását. Szerinte pártja jelöltjeinek nagy többsége a harmadik helyről lépett vissza, de döntésük és fegyelmük így is dicsérendő.

A koalíciós pártok hétfőn arról állapodtak meg, hogy SZDSZ 55, az MSZP három helyen lépteti vissza jelöltjét a második fordulóra. A visszalépéseknek hatása lesz az őszi önkormányzati választásokra is - mondta Pető Iván, aki szerint sok helyen, cserébe a mostani visszalépésért, az MSZP nem indít majd jelöltet az SZDSZ politikusai ellen.

Arra a kérdésre, hogy rá lehet-e venni a liberális szavazókat, hogy a második fordulóban az MSZP-re szavazzanak, a politikus azt mondta, hogy mára a magyar választó sokkal tudatosabb lett, döntéseit sokkal kevésbé irányítja az érzelem. Arra a kérdésre pedig, hogy mit szól Orbán Viktor Fidesz-elnök és Rogán Antal Fidesz-kampányfőnök többször is hangoztatott kijelentéséhez, mely szerint a szocialisták és a szabaddemokraták nem képesek megszerezni a kormányzáshoz szükséges mandátumtöbbséget azt mondta, ezekben a napokban sok olyan kijelentést hallott, aminek a valósághoz nincs köze.