Egy vödör ragasztót öntöttek szocialistákra

Vágólapra másolva!
Egy vödör tapétaragasztót öntött egy fideszes aktivista a szocialista párt Fejér megyei alelnökének kocsijába pénteken, Dunaújvárosban. Az aktivista, aki az ellenzéki párt helyi szervezetének tagja, már megbánta tettét, maga jelentkezett a rendőrségen, de szerinte a szocialisták kamerázták őket az autóból. A Fidesz helyi elnöke a kampányfinis miatti felfokozott idegállapottal indokolta a történteket.
Vágólapra másolva!

"A kampánycsend előtti utolsó estén az MSZP és a Fidesz aktivistái is a várost járták, plakátokat ragasztottak, és azt figyelték, mit csinál a másik, nem sérti-e meg a választási törvényt plakáttépkedéssel vagy átragasztással" - mondta az [origo]-nak Besztercei Zsolt, a szocialista párt Fejér megyei alelnöke. "Egy társammal mi is fel-alá autóztunk Dunaújvárosban, volt nálunk fényképezőgép és kamera is, így tudtuk megörökíteni a történteket" - tette hozzá.

Beszterecei elmondása szerint az incidens akkor történt, amikor elhaladtak három fideszes aktivista mellett, akik közül az egyik a lehúzott kocsiablakon keresztül egy egész vödörnyi tapétaragasztót zúdított az autójukra. "Jutott belőle a szélvédőre, motorháztetőre és az utastérbe is" - részletezte a szocialista politikus, aki kihívta a rendőrséget, majd feljelentést tett, és állítása szerint a hatóság garázdaság, rongálás és közlekedés elleni bűncselekmény miatt indított eljárást. Besztercei Zsolt a helyi választási bizottságnál is jelentette a történteket, de az elutasította, mivel szerintük ez nem választási, hanem köztörvényes cselekmény.

A Fidesz helyi elnöke, Cserna Gábor megerősítette, hogy valóban aktivistájuk öntötte le ragasztóval a szocialista politikust, de mint mondta, már megbánta tettét, és szégyelli magát. "Péntek este, a kampányfinis miatti felfokozott idegállapotban került sor a történtekre" - mondta Cserna. "Az aktivistáink azt tapasztalták, hogy az a bizonyos autó követte őket, és a benn ülők kamerával fel is vették őket. Mikor emiatt ez az aktivistánk, aki a helyi szervezetünk tagja, odament hozzájuk, akkor valóban felment a pumpa" - mondta Cserna, hozzátéve, hogy nyilván nem ez volt a megoldás.

Gergely Zsófia