Ügyészséghez fordul a Fidesz egy gázüzlet miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordul az állami tulajdonú, úgynevezett párnagáz eladása miatt, mert a párt szerint a gazdasági tárca áron alul értékesítette a tározók technikai működtetéséhez szükséges gázt a Molnak. Előnyös volt a párnagáz eladási üzlet - reagált Áder felvetésére Kóka János gazdasági miniszter, aki szerint "teljesen értelmezhetetlen" az állítás, amely szerint az állam 15 éven át évi 9 milliárd forintért visszabérli a gázt.
Vágólapra másolva!

A párt frakcióvezetője, Áder János közölte: a gazdasági miniszter tavaly év végén az öt állami tulajdonú tározóban lévő mintegy 3,3 milliárd köbméter párnagázt indokolatlanul, áron alul, 60 milliárd forintért adta el a Molnak. A politikus szerint Kóka János a szerződésben azt vállalta, hogy 15 éven át visszabérli a gázt, évente 9 milliárd forintért, azaz összesen a vételár két és félszereséért, 140 milliárd forintért. A politikus Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől is választ vár arra, hogy miért adták el a párnagázt áron alul, miért bérelték vissza ilyen előnytelen konstrukcióban, és miért hozták a fogyasztókat olyan helyzetbe, hogy emiatt gázáremelésre kell számítaniuk.

"Az, hogy ez a Mol-nak jó üzlet, az nem kérdés, hogy a magyar adófizetőknek rossz üzlet, azt gondolom, az sem kérdés" - fogalmazott Áder János, aki szerint a tranzakció egyértelműen veszteséget jelent az adófizetők számára. A politkus úgy véli, a visszabérlés költsége meg fog jelenni a hatósági árban, a végén pedig ezt az összeget a fogyasztókkal fogják kifizettetni. Véleménye szerint semmi indok nem volt a gáz eladására, és arra, hogy ezt féláron tegyék meg, "hacsak az nem, hogy a költségvetési bevételre szükség volt, és a szerződés szerint a Mol két napon belül be is fizette a 60 milliárd forintot a költségvetésnek". - mondta Áder.

Fotó: MTI
Kóka szerint az üzlettel jól járt az ország

Teljesen értelmezhetetlen az az állítás, hogy a párnagázt a világpiaci ár alatt értékesítették, mert csak a kitermelhető gáz képez a piacon értékesíthető terméket" - reagált péntek délután Kóka János Áder kijelentéseire. A gazdasági miniszter szerint Magyarország számára előnyös volt a párnagáz eladási üzlet, az ebből befolyó 60 milliárd forintot pedig teljes egészében a gázár-kompenzációra fordították. Kóka János úgy fogalmazott: értelmezni sem tudja a Fidesz frakcióvezetőjének azon állítását, amely szerint az állam 15 éven át évi 9 milliárd forintért visszabérli a gázt.

A párnagáz az a gázmennyiség, amit nem lehet kitermelni, mert a gáztározó működéséhez szükséges nyomást tartja fenn - magyarázta Kóka János, hozzátéve, hogy a párnagázért a Mol Rt. bányajáradék formájában az elvi világpiaci ár 33 százalékát fizette ki. A Mol Földgáztároló Rt. 2005. december 23-án kötött szerződést a GKM-mel a tárolói párnagáz megvásárlásáról, a hárommilliárd köbméter párnagázért 60 milliárd forintot fizet a vállalat.

A miniszter ismertetése szerint a bányatörvény lehetőséget ad, hogy a földgáztározó tulajdonosai a párnagázt megvásárolják, ezzel a lehetőséggel azért élt a Mol, mert gáz üzletágát az E.ON számára adta el, ehhez pedig az összes "alkatrészre" szüksége volt. A Mol vállalást tett, hogy 16 évig ezt a gázt nem termeli ki. Ha 16 év után úgy dönt, hogy mégis kitermeli, akkor újra bányajáradékot fog fizetni - mondta Kóka János, de hozzáfűzte: ezt a gázt "valószínűleg soha nem fogják kitermelni". Áder János kijelentésére reagálva elmondta, nem bérelnek vissza semmit, azt azonban elismerte, hogy az állam a Mol számára megtérülést biztosít.

MTI/[origo]