Sértődésektől tartva ül Gyurcsány a kormánynévsoron

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyelőre titokként kezeli, hogy kinek adna miniszteri posztot választási győzelme esetén - mondták az [origo]-nak kormányhoz közeli források. Információink szerint Gyurcsány attól tart, hogy a személyi kérdések akadályoznák a kampányt.
Vágólapra másolva!

A második Gyurcsány-kormány névsorát csak Gyurcsány Ferenc ismeri, de ő nem beszél róla - mondta az [origo]-nak több, kormányhoz közel álló forrás. Ettől függetlenül az MSZP-ben folynak a találgatások az összetételt illetően, bár információink szerint Gyurcsány Ferenc a választások végéig még szűk körben sem kíván foglalkozni személyi kérdésekkel, mert ez mindenképpen befolyásolná a kampányt.

"Akiről most kiderülne, hogy kimarad, az nem tudna már teljes erőbedobással kampányolni, vagy akár úgy is érezhetné, hogy minden mindegy, és képes lenne keresztbe tenni az MSZP-nek" - indokolta egy képviselő a miniszterelnök álláspontját. Hozzátette: azt, hogy ki kerülhet be egy esetleges újabb Gyurcsány-kormányba, nyilvánvalóan befolyásolja a választásokon való szereplés is.

A helyzetet bonyolítja, hogy egyes közvélemény-kutatások szerint az MSZP csak akkor alakíthat kormányt, ha az SZDSZ is bejut a parlamentbe, tehát a koalíciós tárgyalások előtt semmiképpen nem lehet biztosat mondani. Az SZDSZ eddig csak az egészségügyi tárcára jelentette be az igényét, de korántsem biztos, hogy meg is kapja, főleg miután az MSZP nem támogatja a liberálisok egyik fő programpontját, az egymással versengő magánbiztosítókra alapuló finanszírozási modell bevezetését.

Az viszont Gyurcsány Ferenc korábbi nyilatkozatai alapján már biztosnak tűnik, hogy győzelme esetén legfeljebb 12 minisztérium marad a mostani - tárca nélküli posztokkal együtt - 17 helyett: több területet összevonnak, a tárca nélküli miniszteri funkciókat pedig megszüntetik.

Nagy Szilvia