Ékszerdrágulást, maffiaűzést is ígérnek a kis pártok

Vágólapra másolva!
Ha a Kommunista Munkáspárt nyer, 100 ezer forint lesz a minimálbér és a nyugdíj, ráadásul csak 35 órát kell dolgozni egy héten. Az 500 ezer forint feletti béreket viszont befagyasztanák - derült ki a párt programjából. A Vidék Párt a vidékieknek korkedvezményes nyugdíjat és alacsonyabb minimálbért ígért. A Roma Összefogás több állami megbízást adna roma vállalkozóknak, hogy több cigánynak legyen munkája. A MIÉP az alapvető élelmiszerek árát maximálná, és törvénybe iktatná: az első lakás alanyi jogon jár. Összeállításunkból megtudhatja, mit ígérnek a parlamenten kívüli, országos listát állító pártok.
Vágólapra másolva!

A Magyar Vidék és Polgári Párt (Vidék Párt) nevéből adódóan hangsúlyosan kezeli a vidékfejlesztés ügyét. A program megjegyzi, hogy a vidéken az ország mindazon részét értik, amely nem nagyvárosias életmódot folytat, így azok a közepes és nagyvárosokban élők is a párt célcsoportjának tekinthetőek, akik kötődnek az agráriumhoz. A párt legfőbb célja, hogy elérje a vidék, a mezőgazdaságból élők pozitív diszkriminációját. Ezt úgy képzelik el, hogy az ország fejlettebb részeiből, vagyis az Északnyugat-Dunántúlról és a fővárosból elvonnák az ott keletkező állami bevételek jelentős részét, és a kevéssé fejlett országrészeket támogatnák ezzel a pénzzel.

A Vidék Párt szerint a közelmúltban megszüntetett helyi intézményeket, így iskolákat, postákat újra meg kellene nyitni, fenntartásukhoz állami garanciát kellene adni. Követelik azt is, hogy minél több állami intézmény kerüljön vidékre, így például a vidékfejlesztési minisztérium, a környezetvédelmi és vízügyi, az önkormányzati, valamint a földművelésügyi minisztérium is vidéki központtal működne. A külügyekkel kapcsolatban viszont azt javasolják, hogy Brüsszelben egy második, a hazaival egyenértékűen erős külügyminisztériumot hozzanak létre.

Javasolják azt is, hogy nagyvárosokban magasabb, vidéken alacsonyabb legyen a minimálbér, mert szerintük ez a rendszer segítené elő a foglalkoztatottság növekedését vidéken. Emellett a vidéken élőknek "a természetbeni kopást figyelembe vevő megoldásként" felajánlanák a korkedvezményes nyugdíjat. Olvasható az is a programban, hogy nem szabad feloldani a termőföld magyar birtoklására vonatkozó garanciákat. Ezenkívül megtiltanák, hogy magyar katonákat bármilyen indokkal külföldre küldjenek. "Minősített gonosztettek" esetén visszaállítanák a halálbüntetést, és újra működhetnének nyilvánosházak, ha a Vidék Párt programja megvalósul.

MCF: Előny a roma vállalkozóknak

Az MCF Roma Összefogás Párt programjának középpontjában a romák helyzetének javítását többek között úgy szeretnék elérni, hogy munkahelyeket hoznak létre számukra. Ennek érdekében növelnék az állami és önkormányzati munkahelyek számát. Emellett az állami, önkormányzati beruházásoknál nagyobb arányban alkalmaznának roma vállalkozókat. Csökkentenék a roma vállalkozások járulékterheit is. Külön súlyt fektetnének a hagyományos roma foglalkozások felélesztésére és támogatására, például gyógynövények gyűjtésére és feldolgozására. Emellett javasolják azt is, hogy roma nővéreket, ápolókat képezzenek és legyenek roma betegjogi képviselők is. Ez a párt szerint nemcsak a romák foglalkoztatottságát növelné, hanem az elkülönítés, előítéletesség visszaszorítása ellen is hatékony volna.

A párt szorgalmazza azt is, hogy módosítsák a kisebbségi választójogi törvényt. A jogszabályban biztosítani kellene például az MCF szerint a kisebbségek képviseletét a települési és megyei önkormányzatokban is. Kiemelt célja a pártnak a roma telepek felszámolása. Azt is fontosnak tartják, hogy a roma történelem és népismeret tanítása az általános és középfokú oktatásban kötelező legyen. A szegregáció megszüntetése érdekében azt is javasolják, hogy vizsgálják felül a roma gyerekek iskolai elkülönítését.

Munkáspárt: 100 százalékos áfa a luxuscikkekre

A Magyar Kommunista Munkáspárt honlapján található választási program tartalmazza talán a legtöbb ígéretet. A legtöbb javaslat esetében az nem derül ki, hogy konkrétan hogyan finanszíroznák, mi lenne a fedezete. Általánosságban a program alapján az látható, hogy a párt többet adna a szegényeknek a gazdagabbaktól elvett pénzből. A 35 órás heti munkaidő bevezetése mellett javasolják azt is, hogy a 45 évnél idősebb dolgozót tilos legyen elbocsátani, és jelentősen, 100 ezer forintra emelnék fel a minimálbért.

Hangzatos ígéret az is, hogy az első munkahely mindenkinek járjon. Ezt úgy segítenék elő, hogy aki pályakezdőnek ad munkát, kapjon adókedvezményt, azt azonban már nem árulja el a párt, hogy mekkorát. A párt tervei között szerepel az is, hogy alkotmányban biztosítanák az első lakáshoz való jogot. Ez azonban nem jelentené azt, hogy ingyen kapnának lakást a fiatalok, ha a Munkáspárt kormányozna, a dokumentum egy másik pontja ugyanis már úgy fogalmaz: lakásvásárlásnál az állam segítse elő a részletfizetés lehetőségét és vállalja az adóterheket, a legszegényebbeknél a kezdő befizetést pedig el kell törölni. Arra szintén nem tér ki a választási program, hogy kik számítanak a legszegényebbeknek.

További terveik között szerepel, hogy az egyetemen két diplomát mindenki ingyen szerezhessen, és az is, hogy az állam fizesse a közoktatáshoz kapcsolódó minden költséget azon családok gyermekeinek, amelyekben az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbért. Midezen ígéretek fedezete lehetne, hogy a javaslat szerint az ország jövedelmének 10 százalékát az oktatásra fordítanák.

Javasolják még azt is, hogy a milliárdos tőkejövedelmek után lényegesen több adót kelljen fizetni, a munkajövedelmek terheit viszont csökkentenék - de azt ezúttal sem mondják meg, hogy pontosan mennyivel. A nagy vagyonokra vagyonadót vezetnének be. A kenyér, a tej, a hús, a gyógyszer ára áfamentes lenne, a drága ékszerek, a drága húsok és italok, a sokmilliós kocsik, magánhajók és -repülők s minden más luxuscikk után viszont 100 százalékos lenne a forgalmi adó a Munkáspárt szerint. A havi 500 ezer forint feletti béreket két évre befagyasztanák. Az örökösödési adót a kis és közepes jövedelmű rétegeknél ugyanakkor eltörölnék. A nyugdíjkorhatárt a nőknél 55, a férfiaknál 60 évre csökkentenék.

További fontos célkitűzésük, hogy a kórházak maradjanak állami tulajdonban, és az ország jövedelmének 10 százalékát költsék az egészségügyre. A Munkáspárt a gazdagok mellett a politikusokat sem kímélné, a parlamenti képviselők számát a felére csökkentenék, a képviselőket pedig vissze lehetne hívni. Ráadásul a képviselői fizetés a mindenkori átlagkeresettel egyező összeg lenne, és mentelmi jog sem illetné meg a képviselőket.