Esztergom már betervezte a Fidesz ígéretét

Vágólapra másolva!
Az esztergomi önkormányzat már most beépítette az éves költségvetésébe a Fidesz egyik választási ígéretét, a 10 százalékpontos tb-csökkentést. A város fideszes polgármesterének javaslata alapján - ha a kormány júliustól csökkenti a tb-járulékok mértékét - intézményfelújításokra fordítanák a városban a pluszpénzt.
Vágólapra másolva!

Bekerült egy választási ígéretre alapozó pont is az esztergomi önkormányzat költségvetési rendeletébe. Ez alapján a város számol azzal a lehetőséggel, hogy július 1-jétől 29 százalékról 19 százalékra csökken a társadalombiztosítási járulék. Ezt a Fidesz ígéri, kormányra kerülése esetén. Eddig ugyanakkor részletesen kidolgozott javaslatot még nem hozott nyilvánosságra a párt, így azt sem tudni, hogy az önkormányzatok megtarthatnák-e a csökkentett járulékokból megtakarított pénzt.

Meggyes Tamás, a város fideszes polgármestere azt mondta, szerinte minden önkormányzatnak foglalkoznia kellene ezzel a lehetőséggel. Mint mondta, a jelenlegi költségvetést a 29 százalékos tb-re alapozták, a rendeletbe csak feltételes módban került be a csökkentett tb-járulék ügye. Ez a pont azt tartalmazza, ha megvalósul a csökkentés, akkor hogyan lép tovább az önkormányzat, mire fordítja a pluszpénzt.

A polgármester szerint közel 100 millió forintot nyernének azzal, ha csak 19 százalékot kellene fizetnie a városnak az önkormányzat által foglalkoztatott munkavállalók után. Ezt a pénzt - amennyiben az összeget a kormány az önkormányzatoknál hagyná és nem kellene befizetni a központi költségvetésbe - intézményfelújításra fordítanák, és nem hangulatjavító intézkedésekre. Meggyes szerint akár két tucat intézményt is fel lehetne újítani ekkora összegből.