Nyomoznak a HÉV-en talált névjegyzék ügyében

Vágólapra másolva!
Visszaélés személyes adattal vétség miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a rendőrség azzal a HÉV-en talált táskával kapcsolatban, amelyben pomázi lakosok név- és címjegyzéke volt.
Vágólapra másolva!

A nyomozás elindításáról azt követően nyilatkozott Schőn Péter, a BRFK szóvivője, hogy a Magyar Nemzet című napilap közölte: a kedden talált iratok között tizennégy A4-es íven pomázi lakosok név- és címjegyzéke szerepel a születési dátum feltüntetésével.

A lap úgy tudja, hogy a táskában volt még Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Vojnik Mária egészségügyi államtitkár névjegykártyája, valamint Gyurcsány Ferenc egyik beszéde, az Új Magyarország programja, kulcscsomók és mintegy 30 ezer forint készpénz.

A Magyar Nemzet azt közölte: az esetről Kocsis Mátétól, a Fővárosi Választási Bizottság Fidesz által delegált tagjától kaptak tájékoztatást, aki a táskát megtaláló férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra kísérte. A szóvivő szerdán a HÉV-en hagyott táska tartalmáról még csak annyit mondott, hogy abban iratok voltak.