Csak három szövetségnek van jelöltje minden választókerületben

Vágólapra másolva!
Csak három választási szövetség indít az országgyűlési választáson egyéni jelöltet valamennyi választókerületben, 176 saját egyéni jelölt kiállításával egyetlen párt sem próbálkozott - állapítható meg az Országos Választási Iroda hivatalos honlapján közzétett adatok alapján.
Vágólapra másolva!

A vasárnap délig összesített adatok szerint a 48 jelölő párt és szervezet közül 21 volt képes arra, hogy képviselőjelöltet állítson. A 176 választókerület mindegyikében azonban csak a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ - tíz kerületben közösen -, illetve a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt indít jelöltet: 174 kerületben a kettő közösen, további két kerületben az MDF-fel kiegészülve.

Száz egyéni jelöltnél többet csak összesen öt párt tud állítani, míg 14 azoknak a pártoknak, szervezeteknek, illetve összefogásoknak a száma, amelyek tíz vagy tíznél kevesebb egyéni jelöltet állítottak.

A Munkáspárt eddig jóváhagyott egyéni jelöltjeinek száma 44, a Centrumé 29. Az MCF Roma Összefogás Párt 27, a Kereszténydemokratapárt-Keresztényszociális Centrum Összefogás (KDP) 26, a Magyar Vidék és Polgári Párt (MVPP) 15, míg a Zöldek Pártja 10 egyéni jelöltet tud indítani.

A legtöbb párttal, szervezettel a Magyar Demokrata Fórum fogott össze: a már említett két Fidesz-KDNP-MDF jelölt mellett, a demokrata fórum az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Felemelkedéséért Szövetséggel (SZ-SZ-B Megyéért), valamint a Magyar Nyugdíjasok Pártjával (MNYP) indít jelöltet. Az előbbi összefogásban a jelöltek száma hat, közöttük található Farkas Bertalan, az első kiképzett magyar űrhajós, aki szülőfaluja körzetében lesz jelölt. Az utóbbi esetben egy jelölt indul.

Gyenesei Istvánt, a Somogy megyei Közgyűlés jelenlegi elnökét indítja a Somogyért Szövetség. A szövetség csak neki gyűjtött ajánlószelvényeket. Az országgyűlési választásokon összesen 12 független jelölt szeretne indulni, közülük kettő esetében nem hozott még az OVI döntést, tízen már biztosan indulhatnak. A fővárosban, Bács-Kiskun, Borsod, Csongrád, Győr-Sopron-Moson, Nógrád, Vas és Zala megyékben egy-egy, Baranya és Pest megyékben két-két független jelölt jelentkezett.