Két újabb H5N1-es eset Nagybaracska térségében

Vágólapra másolva!
Újabb két hattyú teteméből mutatták ki hétfő délutánra a szakemberek a madárinfluenza vírusát, mindkét szárnyas a nagybaracskai térségben, Csátalján hullott el - jelentette be hétfőn Batiz András kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A két hattyúval együtt ezen a területen összesen 25 elhullott szárnyas tetemében mutatták ki a madárvész kórokozóját. Egy szárcsa kivételével minden elhullott madár bütykös hattyú - áll a közleményben.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint ebben a térségben és az ország többi részén továbbra is biztonságban vannak az emberek és a háziszárnyasok, nem jelent számukra veszélyt a madárinfluenza H5N1-es vírusa.

Batiz András közleményében felidézte, hogy ez az a terület, ahol először jelent meg Magyarországon a madárinfluenza, s ahol már február 15-én felállították a védő- és megfigyelési zónákat. Ezt később, további elhullások miatt némiképp módosítani kellett. Múlt csütörtökön mindkét körzetet kibővítették, így a védőzónába azóta beleesik Dávod és Bátmonostor is, míg a megfigyelési zóna kiterjed Baja déli részére.

A hétfőn azonosított minták miatt újabb intézkedésekre nincsen szükség.