Bőhm András választási törvényt sértett

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság ítélete szerint Bőhm András, az SZDSZ képviselőjelöltje azzal sértette meg a választási eljárásokról szóló törvényt, hogy külföldi állampolgárságú fiatalokkal gyűjtette a 2006-os országgyűlési választásokhoz kapcsolódó ajánlószelvényeket.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság (FVB) megállapította, hogy Bőhm András részére román állampolgárságú, erdélyi magyar fiatalok gyűjtöttek ajánlószelvényeket - írja közleményében az FVB. A fiatalok körülbelül másfél hétig voltak Budapesten, az ajánlószelvények leadását követően hazautaztak.

Az FVB közleménye szerint egy bizonyos, teljes nevén meg nem említett G. M. március 2-án kérte a Fővárosi Bíróság ez ügyben hozott korábbi határozatának felülvizsgálatát. A bíróság ez alapján három kérdést vizsgált meg: jogellenes-e, ha ajánlószelvények gyűjtői pénzt fogadnak el tevékenységükért, hitelesek-e a szelvényeken található aláírások, és jogsértő-e, hogy az ajánlószelvény-gyűjtők román állampolgárságúak voltak?

A Fővárosi Bíróság a harmadik pontban állapított meg törvénysértést. Az indoklás szerint "külföldi állampolgárok részvétele a választás érdemi részében, az azzal szervesen összefüggő folyamatokban" kizárt.

Az FVB határozata alapján a törvényi szabályozás nem terjed ki az ajánlószelvényt gyűjtők díjazására, és az sem bizonyított, hogy a konkrét esetben bármiféle juttatást kaptak volna a fiatalok. Az aláírások hitelességével kapcsolatban a bíróság szerint semmiféle "aggály vagy kétség nem merült fel".