Sheriffek és a Pál utcai grund - programok Budapest fejlesztésére

Vágólapra másolva!
Az [origo] megnézte, miként képzeli Budapest jövőjét a fővárost jelenleg irányító koalíció és a legnagyobb ellenzéki párt. A többezer milliárdos programok hasonlóságai mellett, az MSZP-SZDSZ a megkezdett projekteket teljesítené ki, míg a Fidesz igen meglepő ötletekkel is előállt: eladnák a drága kormányzati épületeket, autópályát vezetnének be a város szívébe és bizonyos helyeken sheriffekkel vigyáznának a közbiztonságra.
Vágólapra másolva!

"A Podmaniczky Program minden eddigi budapesti tervnél részletesebb, frissebb, ötletesebb, kifejezetten polgárbarát és fejlődésorientált program, amelyre bátran támaszkodhat pártoktól függetlenül bárki" - mondta még tavaly nyáron Demszky Gábor egy hajón, amikor bemutatta a Budapestet irányító koalíció 101 oldalas tervezetét. A főpolgármester által vázolt stratégia 2100 milliárd forintot költene 2005 és 2013 között a városra, ebből 600 milliárdot saját erőből.

Pesti testvért kap a Millenáris

A program mindenekelőtt "Közép-Kelet-Európa legnagyobb" városrészfelújításának folytatását ígéri. A VIII. Kerületi Corvin-Szigony Projekt keretében az elöregedett városrészben 1100 új lakást építenek, 1400-at felújítanak, és több mint 50 ezer négyzetméternyi kereskedelmi és üzleti területet alakítanak ki. A tervek szerint egyebek mellett megépül a Pál utcai fiúk híres grundja: életre hívják Nemecsek szerény szobáját és még korhű alternatív kocsma is lesz abban a műemléki utcasorban, amely fel akarja idézni a Molnár-regény világát.

Az erzsébetvárosi zsidó negyed hagyományhoz hű megújítását is ígéri a Podmaniczky Program, amivel szeretnék megőrizni az itt élő zsidó közösség tradícióit, egyben pedig a prágai zsidónegyeddel vetekedő, turisták millióit vonzó, korszerű városrészt alakítanának ki. A terv szerint ez a beruházás kiváló példája annak, hogyan lehet a magántőkét érdekeltté tenni és bevonni egy műemléki épületsor eredeti karakterét megőrző rekonstrukcióba.

Elsősorban a Duna melletti pozíciójánál, valamint műemléki jellegénél fogva nagyon jelentős kulturális potenciállal rendelkezik a városvezetés szerint a Közraktárak néven ismert épületegyüttes, ahol "nagyon komoly beruházások szükségesek a közszféra részéről" - közli a program. Elképzelésük szerint az egyetemistákat befogadó, a Duna-parti közparkkal együtt létező, speciális városi szórakozóhely alakítható ki itt a Millenáris pesti "ikerpárjaként".

Programelemek

Podmaniczky Program

Új Budapest Terv

Azonosságok a két programban

-Corvin-Szigony Projekt

-2-es metró felújítása, kocsicserék

-nagykörúti villamosok cseréje

-villamosvonal a Bajcsy-Zsilinszky úton

-élményváros a Kopaszi gátnál

-Moszkva tér felújítása

-Millenáris park Pesten

- belső kormányzati épületek eladása

-kis földalatti Budára vezetése

-autópálya a város belsejébe

-parkolók a belvárosi pincékből

-magasvasút

-sheriffek

- 4-es, 5-ös metró

-gyalog- és közúti hidak a Dunán

-P+R parkolók

-kerékpárutak

-panelfelújítási program

-M0-ás autópálya befejezése

-Ferihegyi gyorsvasút

Technopolisz, fedett vízi park és jégcsarnok

A Duna másik oldalán, Budán is új városközpontokban gondolkodik a Podmaniczky Program. Kiemeli a terv a Moszkva tér komplex felújítását, mert az egyre kevésbé képes megfelelni az összetett forgalmi igényeknek. Közlekedési fejlesztésekre (gyorsvasút, hegyi levezető utak, P+R lehetőségek megteremtése) és jelentős közterületi rehabilitációra egyaránt tesz ígéretet.

Dél-Budapest jelentős fejlesztését is ígérik, mert szerintük ez a rész a belváros déli peremén lévő egyetemek és a kapcsolódó tudásipari intézmények (pl. Infopark) révén a város Technopolisz térségének magja. A program tervezői szerint emellett a Csepel-sziget északi részének komplex fejlesztése is szükséges, amely erősítheti a déli városrész kapcsolódását a kialakuló új városközponthoz.

A Kopaszi gát a program szerint szabadidős és idegenforgalmi hasznosításhoz kínál kiváló feltételeket, így a fejlesztés fedett vízi élményparkkal, wellness és fürdőszállodával, multifunkcionális jégcsarnokkal számol úgy, hogy a megújuló gáton, a sétányok mellett a hely szelleméhez igazodó hangulatos éttermeket, klubokat, kulturális, művészeti célú épületeket is létrehoznak. Az öbölben plázs, sportpályák, vízi színpad, állóhajók, éttermek, yacht kikötő és a két partot összekötő gyaloghíd teszi majd elevenné az életet - legalábbis a program szerint.

Régi sláger: metró mindörökké

Készül az MSZP programja is

Gyurcsány Ferenc csütörtökön ismertette az MSZP leendő Budapest-programjának fő pontjait. Többek között egy új Duna-hídról, modern budapesti folyami kikötő létesítéséről, gyorsvasút építéséről a Ferihegyi repülőtérre, az 1-es és a 3-as villamosok vonalának meghosszabbításáról, a négyes metró mellett az ötös metró beruházásának elindításáról beszélt. Megkeresésünkre a párt sajtóosztályán elmondták, hogy a program jelenleg vázlatokban létezik, teljesen május 1-re lesz kész.

Régi ígérete a városvezetésnek a metróhálózat bővítése: a Podmaniczky Program 2010-re teszi a 4-es vonal befejezését, és belekezdene az "Észak-Déli Regionális Gyorsvasút", vagyis az 5-ös metró építésébe. A 2005 és 2013 közötti időszakban befejeződik a 2-es metró átépítése is, és a városvezetés kicseréli a járműveket.

Sokkal hamarabb, 1-2 hónapon belül megkezdődik a nagykörúti villamosok cseréje is: a világ legforgalmasabb villamosvonalára a világ leghosszabb villamosai érkeznek a Siemenstől. A Podmaniczky Program az elektronikus jegykezelő rendszer teljes kiépítése mellett, a belvárosban egykor megszüntetett villamosvonalak esetleges újratelepítését is tervbe veszi a Bajcsy- Zsilinszky út - Lehel tér között.

Mindezek mellett, a közlekedés korszerűsítése érdekében a mindenki által szükségesnek tartott, de valahogy nem igazán szapordó P+R parkolók (ahol az ingázó autós leteszi járművét, majd tömegközlekedéssel megy tovább dolgozni) elterjesztését, az M0-ás befejezését, aquincumi hidat, valamint gyorsvasutat ígérnek Ferihegyről. Mindez hozzájárulhat a belvárosi forgalom jelentős csökkentéséhez. A BKV és a Volán együttműködésével létrejött Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) az elképzelések szerint az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésével koordinálva biztosítja majd, hogy "a főváros és agglomerációja szerves közösségi közlekedési egységet alkosson."