Lemondott a veszprémi megyei kórház csődbiztosa

Vágólapra másolva!
A veszprémi kórház eladósodottsága miatti vita megosztja a baloldali többségű megyei közgyűlés tagjait, lemondott az önkormányzati kórházi csődbiztos - derült ki pénteken Kuti Csaba megyei közgyűlési elnök rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Kuti Csaba beszámolója szerint csütörtökön este félbeszakadt a megyei közgyűlés ülése, az ellenzék is kivonult, s emiatt csak március elején kerülhet ismét napirendre a kórház helyzete, amelynek adóssága eléri az 520 millió forintot. A megyei közgyűlési elnök a sajtótájékoztatón bírálta az ellenzéket, amely szerinte a kivonulásával veszélyezteti a 100 millió forint értékű megyei pályázatok ügyét is, amelyeknek egy hét múlva van a beadási határideje.

Lemondott tisztségéről a megyei kórház élére tavaly kinevezett önkormányzati biztos, mert akadályozva látta az általa kidolgozott intézkedési terv eredetileg február 16-ára előirányzott végrehajtását. Kuti Csaba közlése szerint a közgyűlés a kórház főigazgatói tisztségére pályázatot készül kiírni, ám egyelőre ez is eltolódik.

Áldozó Tamás, a megyegyűlés Fidesz frakciójának vezetője azt nyilatkozta: a kórház ügyében semmiféle sürgősségi döntést nem kellett meghozni.