Főleg emelt szinten érettségiznek februárban

Vágólapra másolva!
Pénteken kezdődnek a február-márciusi érettségik. A jelentkezők jelentős része emelt szinten vizsgázik.
Vágólapra másolva!

Péntektől 41 tárgyból több mint háromezer diák érettségizik ötven vizsgahelyszínen és tizenkét városban a február-márciusi vizsgaidőszakban. A vizsga a német nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik. Ebből a tárgyból csupán egyetlen diák vizsgázik emelt szinten. A vizsgák hétfőn magyar nyelv és irodalommal, illetve rajzzal folytatódnak, kedden a matematika, a földrajz és az ének, szerdán a történelem és a kémia vizsgák következnek.

A szóbeli vizsgákat emelt szinten március 16-18, illetve március 20-22 között, középszinten március 27-31 között tartják. A március 31-én záruló érettségikre emelt szinten 2575, középszinten 592 vizsgázót regisztráltak. A diákokat érintő jogszabályi változás nincs, az érettségi logisztikáját szigorították.

Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője szerint a mostani érettségit elsősorban a korábban már vizsgát tett diákok számára hirdették meg, ebből adódik, hogy a vizsgák többsége emelt szintű. A lehetséges vizsgafajták a február-márciusi szezonban: kiegészítő, ismétlő, szintemelő, javító és pótló érettségi vizsga.

A tételeket a mostani vizsgákra 25 körzetközponti jegyzőhöz szállítják, szállították ki, ahol az érintett intézmények vezetői tételesen átnézik a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.