Alkotmánysértő a költségvetés salátázása

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvény azon szabályait, amelyek  más törvények módosításáról rendelkeztek. Ezek "salátatörvénnyé" tették a jogszabályt, és ezt kifogásolva fordult az Alkotmánybírósághoz az MDF elnöke.
Vágólapra másolva!

Salátatörvénynek nevezik az olyan javaslatokat, amelyek elfogadásával több más, egymástól teljesen független jogszabály is módosul. Az MDF tavaly januárban fordult ezzel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz (Ab): alkotmányellenesnek tartották a nem sokkal korábban elfogadott 2005-ös költségvetési törvényt.

A salátatörvénynek is nevezett jogszabálynak ugyanis csak mintegy a fele foglalkozott a 2005-ös büdzsével, a másik felében viszont összesen 44 más törvényt módosítottak, amelyeknek egy része a beadványozó szerint még csak közvetve sincs összefüggésben a költségvetéssel. A 44 jogszabály között szerepelt a közoktatási, az ügyészségi, az egészségügyi, a házirovosi, a honvédségi, a szerencsejáték és a köztisztviselői törvény is.

Az Ab kedden kihirdetett határozatában az MDF indítványának helyt adva megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvénynek azon szabályait, amelyek más törvényeket módosítottak. Ugyanakkor a megsemmisítés nem érintette a módosított jogszabályokat, azok továbbra is hatályban vannak.Vagyis a döntés inkább elvi jelentőségű; a jövőbeni jogszabályokat érinti.

Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke a döntést ismertetve azt mondta: a költségvetési törvény előkészítésének, tárgyalásának és elfogadásának a többi törvénytől eltérő, sajátos alkotmányos rendje van. Ez kizárja azt, hogy abban a büdzsé szabályain kívül más rendelkezések szerepeljenek. A szakpolitikai szabályok "elrejtése" a költségvetési törvényben a jogalkalmazók számára jogbizonytalanságot okoz, és ez egyértelműen veszélyezteti a jogbiztonságot - indokolta határozatát az Alkotmánybíróság. Emellett a szóban forgó törvényeket nem önállóan tárgyalták, tehát nem a demokratikus törvényalkotási eljárásnak megfelelően fogadta el őket a parlament. Az utóbbi hét-nyolc évben gyakorlattá vált az a törvényszerkesztési eljárás, hogy a költségvetésről szóló törvények egyre nagyobb számban módosítottak a költségvetéssel legfeljebb csak áttételesen kapcsolatba hozható törvényeket: az 1999-es ötven, a 2005-ös pedig negyvenkét törvényt módosított - hangzott el.

Az Ab hangsúlyozta: az önmagában nem alkotmányellenes, ha valamely törvény számos más, tárgyukban össze nem függő törvény módosításáról szól, ilyenek például az úgynevezett deregulációs törvények. A költségvetési törvény azonban fokozottabb védelmet, garanciákat rögzítő megoldásokat kíván.

A határozathoz különvéleményt fűzött a testület korábbi elnöke, Holló András. Szerinte miután kizárólag formai alkotmánysértést állapítottak meg, elegendő lett volna a költségvetéshez kapcsolt törvényalkotási eljárás alkotmányellenességének kimondása, a módosító rendelkezések megsemmisítésének mellőzésével.

PM: még nem ismerik a következményeket

A döntés nem az egyes törvények tartalmát tartotta alkotmányellenesnek, hanem a módosítás eljárási gyakorlatát - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a döntést követően újságírók előtt. Várfalvi István szerint tanulmányozni kell, hogy a határozat általános érvényűen mondja-e ki, hogy a költségvetési törvényben nem lehet más tárgyú törvényt módosítani, vagy a büdzsével szorosabban összefüggő jogszabályok módosítását nem zárja ki.

Ha a döntés értelmében semmilyen más jogszabályt nem lehet módosítani a költségvetési törvény keretein belül, akkor a kormánynak a szakmai törvények módosítását a költségvetéssel párhuzamosan kell benyújtania az Országgyűléshez - tette hozzá. Emlékeztetett: 2006-ban már csak 15 törvényt módosítottak a költségvetési törvényben. Hogy gyakorlati értelemben mit jelent az Alkotmánybíróság döntése, arról csak a mintegy 60 oldalas határozat és indoklás szövegének áttanulmányozása után tudnak mondani bármit a Pénzügyminisztériumban.

MDF: vége a"salátázásnak"

Helyreállt a rend és a törvényesség - így kommentálta a döntést az MDF frakcióvezetője. Herényi Károly szerint a határozat legfontosabb hatása a jövőre szól: visszatartja a parlament mindenkori kormánypárti többségét a "salátatörvények" alkotásától. Kérdésünkre, miszerint Bihari Mihály kitért a határozat ismertetésekor arra, hogy a "salátázás" az utóbbi hét-nyolc évben vált gyakorlattá, vagyis Dávid Ibolya igazságügyi minisztersége alatt, Herényi Károly azt válaszolta: kormányülésen kifogást emelt ez ellen a pártelnök, de hiába. Hozzátette: azóta a méret, vagyis a módosítások mennyisége vált elviselhetetlenné.

SZDSZ: várható volt

Kuncze Gábor szerint várható volt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a tavalyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait. A kormányzatnak és a politikának a jövőre nézve le kell vonni a következtetést, és tartózkodnia kell - nemcsak a költségvetési törvény esetében - salátatörvények benyújtásától - hangoztatta az SZDSZ elnöke. Ez ugyanis nagyon nehezen áttekinthetővé teszi a törvényalkotást, és kicsi a lehetősége annak, hogy a csomag egy-egy elemét például akár az ellenzék is támogathassa - mondta.

Kolláth: végre sarkára állt az Ab

Áttörésként értékelte az [origo]-nak az Ab határozatát Kolláth György alkotmányjogász. Szerinte legfőbb ideje volt véget vetni az eddigi gyakorlatnak és rámutatni, hogy "nem szabad egy adott szaktartalmú törvénybe tücsköt-bogarat beletenni" - fogalmazott Kolláth. "A jogállam lényege a jogbiztonság és a kiszámíthatóság" - tette hozzá.

A költségvetés mindig "saláta" volt

A 2005-ös költségvetéssel kapcsolatos alkotmányossági aggályok miatt a biztonság kedvéért a kormány már elfogadása előtt változtatott a 2006-os büdzséjavaslaton is, hogy azt ne érhesse a salátatörvény vádja: kivették a tervezetből a vitatható elemeket. A 2006-os költségvetési tervezet eredeti változatával kapcsolatban is felmerültek ugyanis alkotmányossági aggályok. Az eredeti tervezet elfogadásával módosult volna több más, a költségvetéstől független jogszabály is.

A költségvetés 1991 óta gyakorlatilag mindig "saláta"; az Orbán-kormány idején például - amikor a salátatörvényeket most kifogásoló Dávid Ibolya volt az igazságügyi miniszter - az 1999-es költségvetésben 50, a 2000-esben 25, 2001-2002-es büdzsében pedig 30 másik jogszabályt is módosítottak. Az első, 1990-ben elfogadott büdzsében még csak 2, az 1992-es költségvetésben 8, az 1993-asban 5, az 1994-esben 14, az 1995-ösben 16, 1996-osban 27, az 1997-esben 23, az 1998-asban pedig 29 törvényt módosítottak, hogy megalapozzák a költségvetés előirányzatait. A 2003-as 29, a 2004-es pedig 24 törvénymódosítást tartalmazott.

Egyébként is minden ciklusban előfordult, hogy egy szavazással akár több, időnként össze nem kapcsolódó törvényt is módosítottak. Dávid Ibolya nevéhez fűződik például az egyik 1999-ben elfogadott törvény, amelyet igazságügyi miniszterként terjesztett elő. Ez "az államszervezetre vonatkozó egyes törvények, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról, valamint a halászatról és horgászatról szóló törvények módosításáról" címet viselte, s a felsoroltakon kívül módosította még a bányászatról, a mérésügyről, a találmányok szabadalmi oltalmáról, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényeket is.