Vágólapra másolva!
Kevesebb mint egy évvel hivatalba lépése után távozik Simon András, a köztévé alelnöke. A Magyar Televízió és Simon András megállapodott, hogy a szerződésbontás részleteiről egyik fél sem nyilatkozik.
Vágólapra másolva!

Közös megegyezéssel távozik a Magyar Televíziótól Simon András alelnök - tudta meg az [origo]. Simon András az [origo]-nak megerősítette a távozás hírét, de az okokról nem nyilatkozott titoktartási szerződésére hivatkozva. A Magyar Televízió és Simon András megállapodott, hogy a szerződésbontás részleteiről egyik fél sem nyilatkozik.

"Rudi Zoltán, a köztévé elnöke elismerését fejezi ki, amiért az alelnök a minőségi európai közszolgálatiság elvei szerint alakította át a magyar köztelevízió műsorrendjét" - áll a Simon távozásáról szóló közleményben, melyet az MTV adott ki.

Simon András 2005 márciusától volt az MTV műsorokért felelős alelnöke, korábban az Este című műsor szerkesztő-műsorvezetője volt. Márciusi kinevezésekor változtatásokat helyezett kilátásba, azt mondta, hogy az MTV műsorainak legfeljebb felét tartja elfogadható színvonalúnak, de "lehet, hogy ennél is kevesebbet".

A Magyar Televízió műsoraiért szerdától közvetlenül a két csatorna műsorigazgatója, Pusztay András (m1) és Kósa Somogyi György (m2) felel. A Magyar Televízió Választási Irodájának irányítását Baló György, az iroda helyettes vezetője vette át Simon Andrástól. Program-főtanácsadóként február 20-tól az intézmény munkáját segíti majd Olaf Steenfadt, a német közszolgálati televízió korábbi vezető munkatársa. Tőle azt várják, hogy a nagy európai televíziók értékeit és hagyományait segíti kiteljesíteni az Magyar Televízió mindkét csatornáján.