Orbán nem megy el a mentelmi bizottság ülésére

Vágólapra másolva!
Nem jelenik meg Orbán Viktor azon a bizottsági ülésen, amely a Fidesz elnökének vagyonát vizsgálná. Orbán levélben közölte a bizottsággal, hogy vagyonnyilatkozata megfelel a valóságnak. A vagyonnyilatkozati eljárást egy újságíró kezdeményezte Orbán ellen. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a vele szemben kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatban a Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsághoz írt levelében közölte: a vagyonnyilatkozatát a valóságnak megfelelően töltötte ki.

A leveléhez a pártelnök csatolta a tulajdonában álló lakóingatlan friss tulajdoni lapját, a tulajdoni lapon feltüntetett adatok pedig, közlése szerint egyeznek a vagyon-nyilatkozatában foglaltakkal. Orbán Viktor levelében hangsúlyozta: a csatolt okiratokból is jól látható, vagyonnyilatkozata megfelel a valóságnak, ezért minden ellentétes állítás hamis. A pártelnök végül arról tájékoztatta a bizottságot, hogy nem kíván személyesen megjelenni a bizottság zárt ülésén.

Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság szocialista elnöke múlt csütörtökön rendelte el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Orbán Viktorral szemben. Az eljárást a stop.hu főszerkesztője kezdeményezte. A mentelmi bizottság elnöke azzal indokolta az eljárás megindítását, hogy a vagyon-nyilatkozatokból megállapítható, hogy Orbán Viktor vagyona, a budai villa jelzett növekedése alapján jelentősen gyarapodott. Géczi szerint a törvény kizárja, hogy az elnök határozzon arról, hogy ez a növekedés lakótérnek minősül-e, valamint, hogy Orbán Viktor és felesége jövedelméből alátámasztható-e ez a gyarapodás.