Veszélybe kerülhet Szekszárd ivóvíz-bázisa

Vágólapra másolva!
Januártól megszűnik a szerződése annak a kármentesítéssel megbízott cégnek, amely hatodik éve végzi a klórozott szénhidrogénnel szennyezett talajvíz kitermelését Szekszárd ivóvíz-bázisának védelmében. A helyi vízmű vezetője szerint a további kármentesítés fedezete bizonytalanná vált.
Vágólapra másolva!

A szennyeződést 1993-ban állapította meg egy vizsgálat. Azóta kiderült, hogy az időközben privatizált BHG - egy budapesti híradás-technikai eszközöket gyártó vállalat -, a Mezőgép és az egykori honvédségi bázis területéről származott a szennyező anyag - közölte az MTI-vel Gaál Zoltán, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatója.

A privatizáció során azonban a kármentesítés kötelezettségét nem hárították át a vállalat új tulajdonosára, így a munkálatokat állami állami körben folytatták tovább - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A konkrét munkát az illetékes minisztérium által megbízott kármentesítési iroda végezte, ennek szerződése azonban most lejár - derül ki Gaál szavaiból.

A védekezési munkálatok eddig 330 millió forintot emésztettek fel, és az igazgató elmondása szerint ennek során a szennyezett talajvizet folyamatosan kitermelték a vízadó rétegből, illetve hat évvel ezelőtt pályázati segítséggel megépítették a hidraulikai védelmet: a szennyező góc és a vízbázis között létesített kútsor folyamatosan működve meggátolja, hogy a vízbázis területére bejusson a szennyeződés.

Gaál közölte, a szaktárca által elvégzett tényfeltáró vizsgálat azt állapította meg, hogy a mentesítés bizonytalanná vált, a 2009-es határidő nem teljesíthető, sőt évtizedekre elhúzódhat, amelynek évi mintegy 120 millió forintos költségei nem vállalhatók. A minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélés során felmerült egy új vízbázis keresése a kohéziós alapok vízminőség-javító programjának támogatásával, illetőleg a víztisztító mű újabb fokozattal történő kiegészítése pályázati támogatással - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy mindkét megoldás több éves előkészítő munkát igényel.