Lefoglaltak négy tonna illegális befőttet

Vágólapra másolva!
Négy tonna befőttet, illetve savanyúságot koboztak el a Csongrád megyében talált illegális élelmiszerüzemben az élelmiszer-ellenőrök. A cég a lefoglalt áruk esetében nem tudta igazolni, hogy honnan származnak.
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Állomás munkatársai szerdán négy tonna élelmiszert elkoboztak az Öttömösön felfedezett, illegálisan működő élelmiszerüzemben, mivel az áru származásáról a működtető cég képviselője semmilyen iratot nem tudott bemutatni - közölte Szigeti Sándor megyei főállatorvos az MTI-vel.

Szerda reggel az állomás munkatársai a telepet működtető Pest megyei székhelyű cég képviselőivel tételesen ellenőrizték, hogy a zár alá vett közel 93 tonnányi befőttből és savanyúságból mely tételek származnak legális forrásból - mondta a szakember.

A termékek egy részéről a cég képviselője számlát mutatott be, mely szerint az árut egy Csongrád megyei vállalkozástól vásárolta, a többiről pedig azt állította, hogy azok az ország különböző konzervüzemeiből származnak. A telepen talált élelmiszer egy részének származásáról semmilyen iratot nem tudott bemutatni, ezt a hatóság lefoglalta és csütörtökön elszállítja megsemmisítésre - közölte Szigeti Sándor.

A megyei főállatorvos elmondta, január 3-áig adtak haladékot a cégnek az iratok beszerzésére. Ezt követően megkeresik az összes érintett vállalkozást, és ellenőrzik, valóban onnan származik-e az áru. Hozzátette: a telepen talált élelmiszer addig zár alatt lesz, vagyis nem kerülhet forgalomba, ennek betartását a rendőrség ellenőrzi.

Amikor az MTI munkatársai szerda délelőtt a helyszínen jártak, az egykori tsz-major udvarán raklapokon több száz savanyúsággal és befőttel teli műanyaghordó állt. A hordók egy részén nem volt fedél, némelyikre pedig fából készítettek tetőt. A telepen szintén raklapokon különböző cégektől származó üres, de címkével ellátott befőttes és savanyúságos üvegek tornyosultak.