Vonat sodort el egy autót

Vágólapra másolva!
Motorvonattal ütközött egy stoptáblával védett keszthelyi vasúti kereszteződésben egy személygépkocsi. A jármű vezetője és utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Egy ciprusi nő vezette azt az autót, mely a stoptábla ellenére fékezés nélkül hajtott a sínekre Keszthelyen. Az érkező vonat az autót a töltés mellé lökte. A ciprusi nő és utasa, egy görög nő, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

A keszthelyi városi kórház illetékes főorvosa elmondta: a sebészeten ápolt ciprusi és az intenzív osztályra került görög hölgy állapota stabilizálódott, a jelek szerint túl vannak a közvetlen életveszélyen.