Hét lépés a fogyatékkal élők érdekében

Vágólapra másolva!
A Száz lépés programon belül a fogyatékossággal élő emberek helyzetével foglalkozó hét lépést ismertett Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerdán Budapesten. A Fidesz szerint a fogyatékosok ügyében megalapozatlan kormányzati öntömjénezés tanúi vagyunk.
Vágólapra másolva!

Hét olyan lépésről beszélt Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, amelyek a fogyatékkal élő embertársaink életét teszi könnyebbé 2006-tól kezdődően. A miniszter a hét lépés főbb pontjai között említette többek között az épületek akadálymentesítését, az új fogyatékosügyi programot, a fejlesztő iskolák létrehozását a súlyosan, illetve halmozottan fogyatékos emberek érdekében, új lakóotthonok építését, valamint az ápolási díjak többlépcsős megemelését.

A közintézmények alig 30-35 százaléka akadálymentes, ezért a kormány az esélyegyenlőségi törvény módosításával újabb kötelezettséget vállal a teljes körű akadálymentesítésre éves ütemezésben 2010-ig, valamint 2013-ig - mondta Göncz Kinga. Az akadálymentesítésre 2006-ban rendelkezésre álló összeg 800 millió forint.

A kormány a súlyosan-halmozottan fogyatékos és autista gyermekek oktatásának fejlesztésére fejlesztő iskolákat alakít ki, ahol heti 20 órában részesülnek fejlesztő oktatásban. A hét lépés részeként 2006-ban kétezer fogyatékos ember jut önálló életvitelt segítő eszközökhöz, a siketeknek az ország egész területén lehetőségük lesz jelnyelvi tolmács igényléséhez. Jövőre 20 új lakóotthon épül 160-240 fogyatékos embernek. A program 840 millió forintos fedezetét a jövő évi költségvetési törvény tartalmazza - ismertette a miniszter.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a fogyatékosok ügyében megalapozatlan kormányzati öntömjénezés tanúi vagyunk, hiszen az akadálymentesítési program kérdését már 2004 elejéig rendeznie kellett volna.

Halász János rámutatott, hogy a kormány megígérte hat-nyolcezer fogyatékos foglalkoztatásának elősegítését, miközben csak ebben az évben hét-nyolcezer fogyatékos alkalmazottat voltak kénytelenek elbocsátani a munkáltatók, a kormány ballépései miatt.