23 BKV-járatra kell többet várni jövőre

Vágólapra másolva!
Takarékosságra hivatkozva 23 vonalon ritkítja jövőre a busz és villamos járatait a BKV.  A civilek szerint a változások több olyan járatot is érintenek, amelyek jelenleg sem tudnak megbirkózni az utasforgalommal. A városvezetés viszont állítja: összességében nem csökken a BKV teljesítménye, a ritkítások mellett ugyanis számos vonalon nő a járatsűrűség.
Vágólapra másolva!

Huszonhárom járatának ritkítását tervezi jövőre a BKV - derül ki abból a menetrendet és járatsűrűséget tartalmazó paraméterkönyvből, amit a közlekedési vállalat december közepén terjesztett a fővárosi önkormányzat elé. A tervezett járatritkításokat a főváros városüzemeltetési bizottsága december 12-ei és 19-ei ülésén is elfogadta.

A tervezet szerint a fővárosban 23 vonalon közel 5-10 százalékkal kevesebb jármű közlekedne jövőre, mint az idei évben. A ritkítások a reggeli csúcsidőszak mellett érintik a délelőtti 10 -11 óra között, valamint a hétvégén közlekedő járatokat is. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szakértői kifogásolják ezt, és nehezményezik azt is, hogy a BKV olyan járatokat is ritkítana, amelyek jelenleg sem tudnak megbirkózni az utasforgalommal.

Vitézy Dávid, a civil szervezet szóvivője az [origo]-nak elmondta: jelenleg 30 olyan járat van Budapesten, amire nem férnek fel az utasok, ezek közül jövőre három (68-s busz, 76-os gyors busz, 85-ös busz) vonalon még kevesebb busz közeledik majd. Vitézy hozzátette: a tervezet szerint viszont egy problémás vonalon sem sűrítik jövőre a buszokat és a villamosokat.

Bár az első fordulóban az ellenzék is megszavazta a tervezetet, a ritkításokat most már kifogásolja az Fidesz-MKDSZ frakció. Szálka Miklós, a városüzemeltetési bizottság fideszes alelnöke az [origo]-nak elmondta: érthető az évente 20 milliárd forintos hiányt termelő BKV lépése, az viszont elfogadhatatlan, hogy a főváros a közlekedés fejlesztése mellett, a BKV üzemeltetésére nem fordít elegendő pénzt.

Lakos Imre, a városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke szerint viszont félrevezetés járatcsökkentésről beszélni. Lakos az [origo]-nak elmondta: összességében, jövőre nem csökken a BKV menetteljesítménye, a ritkítások mellett ugyanis közel 80 vonalon sűrűbben járnak majd a buszok és a villamosok. Lakos azt viszont elismerte, hogy vannak olyan járatok, főként azok, amelyek a külső kerületekbe mennek, ahol célszerű lenne felülvizsgálni a járatritkításokat. Lakos szerint ezekre januárban mindenképpen sor kerül.

A járatrikításokkal kapcsolatban az [origo] szerette volna megkérdezni a BKV-t is, a közlekedési vállalatnál azonban megkeresésünkre nem kívántak nyilatkozni.

Szabó András