300 forintért nem ügyelnek a hajdúsági orvosok

Vágólapra másolva!
Napok óta nem veszi fel az ügyeletet az öt nyíradonyi háziorvos, mert másfél éve nem hajlandó velük megegyezni a helyi önkormányzat a jelenleg, átlagosan 300 forintos óradíjuk növeléséről. A polgármester szerint az ügyelet megtagadásával az orvosok cserben hagyták a betegeket, ezért szerződésbontást és más szankciókat helyezett kilátásba.
Vágólapra másolva!

Szombat reggel óta nem veszik fel az ügyeletet a nyíradonyi háziorvosok, akik helyett, a 15 kilométerre lévő Hajdúsámsonról járnak - a nyíradonyiak által megkeresett, majd az ÁNTSZ által kötelezett - kollégáik ügyelni. Az orvosok és az önkormányzat tavaly április óta nem tud megegyezni az ügyeleti díj rendezéséről, ezt elégelték meg az doktorok.

A nyíradonyi orvosok átlagosan 300 forintos, míg asszisztenseik 150 forintos óradíjért végzik már hosszú ideje az ügyeletet, ami mindössze egyötöde az országos átlagnak, ami 1500-1600 forint körül van. A szomszédos Hajdúsámsonon is 1500 forintos órabérért ügyelnek az ottani orvosok.

"A polgármester érdemben nem hajlandó tárgyalni, folyamatosan diktátumokat közöl velünk, vagy megpróbálja megosztani a helyi háziorvosokat, de ez nem fog sikerülni. A december 8-i informális testületi ülés pedig botrányba fulladt, mert olyan vádakkal és sértésekkel illette az orvosokat, hogy képtelenek voltunk ott maradni" - mondta el megkeresésünkre Miszti Lajos, aki több mint harminc éve háziorvos Nyíradonyban.

Tasó László polgármester erre azt mondta az [origo]-nak, hogy hivatalosan még nem értesítették őt az orvosok az ügyeleti díjuk növelésének követeléséről, csak a "jegyzővel leveleznek már néhány hónapja, meg mindenféle más úton jelezték ezt." A városvezető hozzátette: "meg vagyok rökönyödve azon, hogy az orvosok pénzkérdéssé tették az emberek biztonságát."

Az orvosok szerint nem csak az ügyeleti díjjal, hanem annak időtartamával is vannak problémák. "Volt olyan hétvége novemberben, amikor 48 órát ügyeltem folyamatosan, majd ennek letelte után közvetlenül, hétfő reggel 8-kor kezdtem az egész napos, rendes munkát. Hulla fáradt voltam a végére" - adott némi ízelítőt ügyeleti túlórájáról Miszti Lajos.

Elmondta, hogy a múlt hónapban, a helyi háziorvosok, átlagosan 100-110 túlórát dolgoztak, ami a havi kötelezően elrendelhető túlmunkakeretük - ez heti nyolc óra, szorozva néggyel - több mint háromszorosa. Miszti Lajos szerint, olyan fizikai és pszichés állapotban végzik a munkájukat, ami nem megfelelő, "Isten őrizz, hogy bármelyik betegnek ebből károsodása származzon" - tette hozzá.

A polgármester szerint az ügyelet megtagadásával súlyos szerződésszegés történt, amivel "az orvosok cserben hagyták a betegeket". Mint mondta, januárban térnek vissza a kérdésre, "van, akivel igen, van, akivel nem". Kérdésünkre, hogy ez egyes orvosok szerződésének felbontását jelenti-e, azt felelte, hogy "van, akinek felbontjuk a szerződését, míg mások esetében, más szankciókat alkalmazunk."

Miszti elmondta, hogy most már jogi képviselőik, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, és Gyenes István főtitkár képviselik az ügyüket, s tudomásuk van róla, hogy az elsőként ügyeletet megtagadó kolléga szerződésbontása előkészületben van. Ekkor jogi útra terelik az ügyet. Tasó László szerint viszont egy dolog a jogi út, szerinte ugyanis "a bíróság majd dönt, de attól még a munkát el kell végezni".

Lencsés Csaba