Derűlátóan költekezünk karácsony előtt

Vágólapra másolva!
A bejgli és a fenyőfa még mindig szinte elmaradhatatlannak számít karácsonykor, de halászlé helyett egyre többen pulykát tesznek az ünnepi asztalra - erre enged következtetni a Népszabadság és a Medián közös decemberi felmérése. A válaszadók többsége idén a tavalyinál többet költ ajándékokra, de kisebb fát választ. Az emberek 90 százaléka szerint az idei karácsony még a tavalyinál is jobb lesz.
Vágólapra másolva!

A gyerekek és a felnőttek hetven százalékának gondolatait teljesen leköti már a közelgő karácsony az ünnepek előtti napokban - derült ki a Népszabadság és a Medián hagyományos év végi felméréséből, melyet december 9. és 13. között végeztek 1200 válaszadó bevonásával.

Csak minden hetedik megkérdezett vélekedett úgy, hogy a karácsony nem különösebben fontos a többi ünnephez képest, és három ember közül ketten azt állítják: a tennivalók és a pénzköltés miatti idegesség sem tudja elrontani az örömteli készülődést. Csupán a megkérdezettek egyharmada gondol szorongással a karácsonyra - olvasható a Népszabadság hétfői számában. Az emberek 90 százaléka derűlátóan néz az ünnepek elé, abban bíznak, hogy legalább olyan jól telik majd a karácsony, mint az előző évben.

A válaszadók átlagosan 37 ezer forintot költenek az ajándékokra, vagyis szeretteikre egyenként körülbelül 7000 forintot. A kiadások tehát az infláció mértékét jóval meghaladóan, több mint tíz százalékkal nőnek tavalyhoz képest. A felmérés adatai szerint a férfiak hajlamosabbak drága ajándékot venni, a nők gyakrabban választanak valami szerényebbet.

Az emberek átlagosan hét hozzátartozójuknak szeretnének meglepetetést szerezni, a megajándékozottak száma egyébként leginkább az iskolázottság mértékétől függ. A diplomások kétszer annyit költenek, mint a szakképzetlenek, és az előbbi csoport másfélszer annyi embert ajándékoz meg, mint az utóbbi.

A karácsonyfa idén sem vesztett népszerűségéből, a megkérdezettek kilenctizede fog fenyőt díszíteni. Ezzel főleg a gyerekeknek szeretnének örömet szerezni, ahol nincsenek kicsik, például a nyugdíjasoknál, a faállítás is ritkább. Egyre többen döntenek a műanyag fa mellett, cserepes fenyő tavalyhoz hasonlóan az otthonok körülbelül hét százalékába kerül, a kivágott fa viszont egyre ritkább. A karácsnyfák idén átlagosan 135 centiméter magasak lesznek, 5 centivel alacsonyabbak, mint az előző évben.

A szentestét az emberek túlnyomó része otthon tölti, csak minden hatodik válaszadó - főként a gyermektelen háztartásokból - mondta: hogy vendégségbe készül. Az étkezési szokások alaposan megváltoztak a három évvel ezelőttihez képest: idén már minden negyedik családban csirke vagy pulyka lesz a fő fogás, ennek ellenére még mindig a halevők vannak többségben, ők a megkérdezettek 40 százalékát teszik ki. A háztartások egyötödében töltött káposzta kerül az asztalra, a bejgli pedig csak az otthonok egyötödéből fog hiányozni. A háziasszonyok háromnegyede még mindig maga készíti ezt az ünnepi süteményt, a nagy többség (86 százalék) diósat és mákosat is tervez sütni.