Vágólapra másolva!
Egy vak és egy hallássérült lányt, valamint egy állandó munkakeresésben lévő középkorú nőt hallgattak meg csütörtökön a Képviselői Irodaházban. Hármójukban közös, hogy hátrányos helyzetükön nem sikerült enyhíteni, hiába fordultak a hatóságokhoz. A képviselők a vak lány és a munkát kereső nő esetében konkrét segítséget ígértek, a harmadik ügyben azonban ők sem tudtak megoldást.
Vágólapra másolva!

Márkus Petra születésétől vak. Középiskolában kitűnő tanuló volt, a Pázmány Péter Egyetem jogi karára egy pont híján nem vették fel. Amikor a döntést megfellebbezte arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint a hátrányos helyzetűeknek elegendő a felvételi ponthatár 80 százalékának teljesítése, kiderült, hogy ez csak a szociálisan hátrányos helyzetű diákokra vonatkozik, a fogyatékkal élőkre nem. Megpróbált utána járni a dolognak, először ide-oda küldözgette az esélyegyenlőségi és az oktatási minisztérium, majd az oktatási ombudsmanhoz fordult, aki úgy foglalt állást, hogy a tudás alapján kell felvenni a diákokat. Márkus Petra szerint viszont egyetlen hiányzó pont nem a tudás hiányát jelenti.

A vak lány egyike volt annak annak a három meghívottnak, akiket a kisebbségek napja alkalmából meghallgattak a Képviselői Irodaházban. A nyilvános meghallgatást az Európai Parlament jogi bizottságának alelnöke, Lévai Katalin kezdeményezte.

Tipikusnak mondható Jamnik Judit esete; a negyven feletti, hat különböző pedagógiai, szociális és egyészségügyi képesítéssel és két diplomával rendelkező volt iskolaigazgató azóta nem talál magának állandó munkát, amióta negyedik gyermeke is óvodás lett. Több iskolában is dolgozott, de csak tíz hónapra kötöttek vele szerződést, így nyárra mindig munkanélküli lett. Tapasztalata szerint helyette szívesebben alkalmaznak kezdő, olcsó munkaerőt, illetve ha egy férfi is pályázik az állásra, akkor azt ő kapja meg.

A harmadik történet Markovics Marianné, aki halláskárosult. A nevelési tanácsadóban azt mondták, kisegítő iskolába kell mennie. Kitűnően tanult, fel is vették középiskolába, de kiderült, hogy a tudása nem elegendő az ottani követelményekhez. Tíz évig tanult a kisegítő iskolában, az idő alatt egyetlenegyszer sem vizsgálták felül a nevelési tanácsadó döntését, pedig nem az értelmi képességeivel volt a baj.

A meghallgatáson részt vevő Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselő azt ígérte, kezdeményezi annak a jogszabálynak a módosítását, amelynek az alapján csak a szociálisan hátrányos helyzetűek kapnak kedvezőbb elbírálást a felvételinél, és beszél az egyetem rektorával is Márkus Petra ügyében. A munkanélküli Jamnik Judit érdekében a helyi munkaügyi központnál ígért közbenjárást, hogy ne az oktatás területén próbálják elhelyezni. Markovics Mariann esetére azonban nem tudott megoldást találni, csak hallássérült társainak tett ígéretet, hogy áttekintik a szabályozást. Lévai Katalin arról beszélt, hogy szeretné hagyománnyá tenni ezeket a meghallgatásokat, mert szerinte az egyes esetekből sok hiányosságra fény derül.

Nagy Szilvia