Huszonöt kamiont töltött meg a Mikulásgyár

Vágólapra másolva!
Az [origo] összegyűjtötte azokat a legnagyobb akciókat, amelynek keretében a hazai karitatív szervezetek karácsonyi ajándékokat gyűjtenek a rászorulóknak. A legnagyobb akciót a Vöröskereszt szervezi az idén: a Felvonulási téren felállított Mikulásgyárban eddig 25 kamionnyi ajándékot adtak le az adakozók. A Baptista Szeretetszolgálathoz 10 ezer darab cipősdobozba csomagolt ajándék érkezett.
Vágólapra másolva!

Több karitatív szervezet is szervez karácsonyi ajándékgyűjtő akciót a rászorulók számára. A legnagyobb akciót a Magyar Vöröskereszt szervezi, amely más szervezetekkel együtt működteti a Mikulásgyárat, amelynek keretében eddig 120 ezer forint értékben 1100 láda ajándékot gyűjtöttek össze.

Üzemel a Mikulásgyár

A december 10-étől 22-éig tartó akció lényege, hogy az adományozók a fővárosi Felvonulási téren felállított építmény egyik oldalán beadják az ajándékokat a mikulásoknak, akik azokat dobozokba csomagolják. Szirmai Ágnes, Vöröskereszt kommunikációs vezetője az [origo]-nak elmondta: a leadott ajándékok mennyisége felmúlta a várakozásokat, így azokat az eredeti tervekkel szemben nem csupán a fővárosban, hanem az egész országban szét tudják majd osztani.

A Mikulásgyáron kívül a Vöröskereszt más akciókat is szervez, a Westendben december 5-18 között gyerekeknek gyűjtenek ajándékot. A Tesco áruházakban pedig a szervezet aktivistái pénzt gyűjtenek, amit a rászoruló, szegény családok között osztanak szét. A múlt hétvégén kétmillió forint gyűlt össze.

Ajándékok a cipősdobozban

Ugyancsak eredményes volt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciója, amelynek során az adományozókat arra kérték, hogy a szegény gyerekek szánt ajándékokat cipősdobozba csomagolják be. Tarcsai Zsuzsa, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa az [origo]-nak elmondta: eddig közel 10 ezer doboz érkezett a szervezethez, a beérkezett csomagokban többnyire plüssállatok, írószerek, füzetek és édességek voltak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Tarcsai hozzátette: a csomagokat átvizsgálják, hogy a keresztény szellemiségnek össze ajándékok, például játékfegyverek, ne kerüljenek a gyerekekhez. A csomagokat a Baptista Szeretetszolgálat és a Dorcas Segélyszervezet gyűjti, azokat pedig a Nagycsaládosok Országos Egyesületével juttatja el a leginkább rászorulóknak.

A cipősdobozban küldött ajándék ötlete az Egyesült Államokból származik, onnan már a korábbi években is jöttek dobozba csomagolt ajándékok Magyarországra. Hasonló gyűjtést rendeztek már Kárpátalján is, ahol ötezer dobozt küldtek be és osztottak szét árvák között.

Elkobzott ruhákat osztanak

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kilencedik alkalommal szervezi meg a karácsony előtti héten az országos gyűjtőakcióját. December 16-ától a szervezet önkéntesei az ország összes Kaiser's és Spar áruházában gyűjtenek adományokat, főként tartós élelmiszereket és tisztálkodó szereket. A Máltai Szeretetszolgálat a tavalyi évben közel 10 ezer családnak tudott eljuttatni 10 kilogrammos csomagot.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig tizedik alkalommal szervez karácsonyi ajándékgyűjtő akciókat, ennek keretében december 17-én Nyírbátorban 50 millió forint értékben osztanak szét a rászorulók körében olyan ruhákat, amelyeket a vámosok koboztak el az elmúlt hónapokban.