Szabálytalan csillagszórókért is bírságoltak

Vágólapra másolva!
Az ellenőrzött több mint háromszáz üzlet hetven százalékában találtak szabálytalanságokat a fogyasztóvédők, akik a különleges karácsony előtti ellenőrzéseiken több mint huszonötmillió forint bírságot szabtak ki. Az élelemiszerekről sokszor lemarad a magyar felirat vagy a szavatossági idő, a csillagszórókon nem jelzik, hogy tűzveszélyes, az égősorok és lámpák áramütést okozhatnak. Letiltották az összes ellenőrzött babaruhát is.
Vágólapra másolva!

A karácsonyhoz kapcsolódó áruk rendkívüli ellenőrzésébe kezdtek november közepén a fogyasztóvédők. Eddig összesen 315 piacot, alkalmi árust, áruházláncot ellenőriztek az akció keretében és ezeknek hetven százaléka jogszabálysértőnek bizonyult, így huszonötmillió forint bírságot szabtak ki. Az ellenőrök december közepéig célzottan keresik a gyanús termékeket. Főként a fővárosban és a megyeszékhelyeken a nagyobb áruházakban, plázákban, piacokon vizsgálják a szabálytalanságokat.

Az ellenőrök főleg a karácsonyfákat díszítő égősorokat, lámpákat, csillagszórókat, kis tűzijátékokat és a nem biztonságos gyermekjátékokat figyelik. Az elmúlt napokban tiltólistára tettek, többek között áramütés-veszélyes asztali lámpákat, karácsonyfa-fényfüzéreket. Azt vizsgálják, hogy ahol ki van írva, tényleg akciósan árusítanak-e, jól láthatóan tüntetik-e fel az árakat, a szavatosságot, a gyártó nevét. Megnézik, megvannak-e a jótállási jegyek, használati-kezelési útmutatók, egyéb tájékoztatók és minden engedély - közölték a Nyugati téri aluljáróban és a közeli bevásárlóközpontban tartott sajtótájékoztatón a fogyasztóvédelmisek.

Az ábécék nyolcvan százalékát kifogásolták

Az egyik ellenőr megrendezett fogyasztóvédelmi ellenőrzést is tartott a Nyugati aluljárójában. "Ha például egy karácsonyi égősort ellenőrzünk, megnézzük, megvan-e minden felirat magyarul is, stimmelnek-e a műszaki adatok, megfelelő vastagságú-e a vezeték" - magyarázta. Az ellenőrzéseken általában - ha nem álruhás próbavásárlásról van szó - először az üzletek működési engedélyét nézik meg. "Sokszor van, hogy olyasmiket árulnak a boltokban, amelyekre nincs is engedélyük" - mondta az ellenőr. "Az áruk beszerzési bizonylatának is a helyszínen kell lennie. Ezután megnézzük a termék címkézését és azt, hogy szerepel-e a tiltólistánkon" - folytatta.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Az [origo] kérdésére, hogy az élelemiszereknél mire kell külön figyelni, az ellenőr elmondta: vizsgálják az ár feltüntetését, a szavatossági időt, valamint azt, hogy külön tárolják-e az előírt élelmiszereket. "A diabetikus termékeket például máshová kell rakni, mint a cukros élelmiszereket" - magyarázta. Rámutatott, attól, hogy leáraznak valamit, még ugyanúgy érvényes rá a szavatossági időn belüli árusítás és a jótállás is. Ez alól csak azok az akciós termékek kivételek, amelyeket valamilyen minőséghiba miatt áraztak le.

A fogyasztóvédők az ellenőrzött 131 élelmiszerbolt nyolcvan százalékában találtak szabálytalanságokat: legtöbbször azzal volt baj, hogy magyar nyelvű jelölés, megnevezés nem szerepelt az árukon vagy rosszul tüntették fel az árakat. Sokszor nem látszott jól a szavatossági idő, a származási hely sem a csomagolásokon.

A csillagszórókra nem írják rá, hogy tűzveszélyes

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Az összesen 101 ellenőrzött műszaki üzletből 69-ben találtak valamilyen jogszabálysértést. A kis boltokban vásárolt fenyőfaégő-füzérekről jellemzően továbbra sem tudják kideríteni a vásárlók, hogy honnan származnak. Sokszor a gyártók csak egy átlátszó zacskóba teszik a termékeket, így azon semmilyen termékazonosító nincs. A fogyasztóvédők szerint nem nő a biztonságos termékek száma sem. Ehhez kapcsolódik, hogy a korábbi rossz tapasztalatok miatt külön ellenőrizték a díszlámpatestek biztonságát is. A 31 kiválasztott mintából 27 nem volt biztonságos - tájékoztattak a fogyasztóvédők, hozzátéve, hogy a letiltott termékek pontos leírása a honlapjukon elérhető.

A vegyipari termékek, vagyis a csillagszórók vizsgálatakor 83 üzlet felében (53 százalék) találtak hibát. A csillagszórókat sokszor anélkül forgalmazták, hogy használati utasítást adtak volna hozzá vagy feltüntették volna a tűzveszélyességet.

Az ellenőrök vizsgáltak tizenötféle babaruhát is: mindegyikük forgalmazását betiltották, mert veszélyt jelentettek a csecsemőkre. Az [origo] kérdésére a fogyasztóvédők elmondták: a babaruhákkal az volt a baj, hogy a gombokat rosszul varrták rá vagy hosszú zsinórok lógtak belőle. A gombokat könnyen lenyelik a csecsemők, a zsinór pedig akkor veszélyes, ha a nyakukra tekeredik.

Az [origo] megkérdezett néhány kereskedőt a Nyugati téren arról, hogy mennyire félnek a fogyasztóvédőktől. A legtöbben nem akartak nyilatkozni vagy kijelentették: aki szabályosan csinál mindent, nincs félnivalója. Az egyik bódéban az eladó lány azt mondta, nem tud semmit a fogyasztóvédők ellenőrzéseiről. "De mi mindenkinek adunk blokkot" - tette hozzá.

Wirth Zsuzsanna