Összevonja hivatalait az igazságügy

Vágólapra másolva!
Új hivatalt hoz létre Igazságügyi Hivatal néven 2006. január 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium. Az új hivatal irányítja a pártfogó felügyelői tevékenységet, a jogi segítségnyújtást - vagyis a nép ügyvédje szolgáltatást-, az áldozatsegítést és a kárpótlási ügyeket.
Vágólapra másolva!

Jövő januártól új hivatalt hoz létre az igazságügyi tárca Igazságügyi Hivatal néven - jelentette be kedden Petrétei József igazságügyi miniszter. Ezzel párhuzamosan viszont több más szervezetet megszüntetnek, ezek feladatait veszi át az új hivatal. Így januártól az Igazságügyi Hivatal alá tartozik a pártfogó felügyelői tevékenység, a jogi segítségnyújtás, az áldozatsegítés és a kárpótlási ügyek irányítása.

A hivatal feladata lesz segíteni a bűncselekmények áldozatain is. A jogszabályok szerint ugyanis jövőre, az áldozatok járadék jellegű kárenyhítéshez, valamint azonnal pénzsegélyhez is juthatnak. Állami feladat lesz az áldozatok tájékoztatása, érdekérévnyesítésük segítése. Ezekben az ügyekben is az új hivatal jár majd el.

2007. január 1-jétől tovább bővül a hivatal feladatköre: itt döntenek majd a bűncselekmények áldozatainak perbeli, jogi segítségnyújtásáról, a pártfogó ügyvéd kirendeléséről és a költségmentességről is. Ugyanez az átalakítás a polgári peres ügyekben 2008. január 1-jével történik meg.

Ezt követően, a tervek szerint több olyan feladat is átkerülhet a minisztériumtól a hivatalhoz, amelyek végzése nem indokolt minisztériumi szinten, illetve, amelyek ellátáse területi munkát igényel. Ilyen feladat lehet például különböző nyilvántartások vezetése, a Roma Antidiszkirminációs Hálózat működtetése vagy a jelenleg, a minisztérium által fenntartott ügyfélszolgálat működtetése.