Cinikusan vallott a szécsényi gyerekgyilkos

Vágólapra másolva!
Nem bánta meg tettét az a fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy idén áprilisban brutálisan meggyilkolt egy szécsényi kislányt. A férfi beismerő vallomást tett, amiből kiderült, hogy azért bántalmazta a lányt, mert ő nem volt hajlandó lefeküdni vele. Az ügyészség néhány napon belül elkészíti a vádiratot, az első bírósági tárgyalás februárban várható.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a nyomozás az idén áprilisban történt szécsényi gyilkosság ügyében. A rendőrség egy fiatalembert - akit a gyilkosság után rövid idővel el is fogtak - gyanúsít a szécsényi H. Violetta meggyilkolásával. A férfi kihallgatása során bevallotta, hogy ő ölte meg a kislányt, elmondása szerint azért támadt rá, mert a lány nem volt hajlandó lefeküdni vele. A fiatalember már korábban is ült börtönben, akkor is azért ítélték el, mert nőkkel erőszakoskodott, ezért attól tartott, hogy ha erre, az újabb esetre is fény derül, ismét börtönbe kerül, ezért gyilkolta meg végül az alig 14 éves Violettát.

"Tettét nem bánta meg, hidegvérrel, cinikusan beszél az esetről" - mondta a Nógrád megyei rendőrkapitány. A férfit elmeszakértő is vizsgálta, de nem állapított meg nála elmezavart, csak enyhébb fokú személyiségzavart, ami nem befolyásolja a büntethetőségét. A gyilkosság estéjén nem fogyasztott sem alkoholt, sem drogokat.

A gyilkosság idén április elsején történt a Nógrád megyei Szécsényben. A kislány barátnőivel ünnepelte közelgő 14. születésnapját egy szórakozóhelyen. A 24 éves P. Tamás akkor támadt rá, amikor barátnőitől már elköszönt és egyedül ment tovább, a közelben lévő házuk felé. A fiatalember - a nyomozás adatai szerint - már korábban kinézte a lányt, és elhatározta, hogy azon az éjszakán lefekszik vele. A kislány azonban ellenállt, sőt azzal fenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen.

A férfi autójába tuszkolta a lányt és a nagymamája házához vitte. Ott brutálisan megverte, majd belökte a szennyvízderítőbe. Nehezéket erősített rá, hogy ne tudjon kimenekülni. A brutális gyilkosság további részleteiről a rendőrség nem számolt be, mert a nyomozók úgy ítélték meg, hogy ezzel sértenék a meggyilkolt lány emlékét.

A rendőrség szerint a fiatalember megalapozottan gyanúsítható különös kegyetlenséggel, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött személy meggyilkolásával. Az ügyészség néhány napon belül elkészíti a vádiratot, az első bírósági tárgyalás februárban várható. A fiatalembert akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.