Ismét nem tudtak rádióelnököt választani

Vágólapra másolva!
Negyedszer sem sikerült elnököt választani a Magyar Rádió élére.  A rádió tulajdonosi jogait gyakorló kuratórium így ötödször ír ki pályázatot a rádió élére.
Vágólapra másolva!

Hétfőn ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Rádió Rt. élére hétfőn a közszolgálati médium kuratóriumi elnökségének - közölte Gellért Kis Gábor elnök. A jelöltséghez egy szavazat hiányzott: a szükséges hat helyett Szomráky Béla, az MR szerkesztőségvezetője öt voksot kapott. A három másik pályázót négy-négy kuratóriumi tag támogatta.

A testület így ötödször is pályázatot ír ki a tisztségre, a felhívást jövő januárban jelenteti meg. A kuratórium elnöke közölte: tekintettel arra, hogy a közelgő országgyűlési választások miatt nem számíthatnak nyugodt feltételekre, a pályázat beadási határidejét 2006. június 13-ában határozták meg.