Biztonsági őr vert meg egy hajléktalant

Vágólapra másolva!
Egy szolgálatban lévő biztonsági őr több szemtanú előtt brutálisan megvert egy idős hajléktalan férfit a szegedi autóbusz-állomáson - számolt be a helyi napilap. A rendőrséghez az ügyben nem érkezett feljelentés, de a cikk alapján garázdaság gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Egy országos kiterjedésű vagyonvédelmi cég biztonsági őre még szerda délután a szegedi Mars téren látszólag minden ok nélkül brutálisan megrugdosott és többször megütött egy hatvan év körüli, vékony testalkatú, hajléktalan férfit - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

Az őr a félig fekvő helyzetben lévő hajléktalanra előbb ráüvöltött, hogy "Húzzál innen!", majd a ruhájánál fogva lerántotta a padról, és a földön vonszolta a mintegy 15-20 méterre lévő kukákig. Az esetnek a megyei napilap szerint rengeteg szemtanúja volt.

M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: az esettel kapcsolatban a rendőrségre nem érkezett semmilyen bejelentés, jelzés. Az újságcikk alapján azonban garázdaság elkövetésének gyanúja miatt hivatalból eljárást indított a rendőrség ismeretlen tettes ellen.

A ügy sértettjét eddig nem sikerült kihallgatni, mivel személye, tartózkodási helye jelen pillanatban ismeretlen. Az üggyel kapcsolatban jelenleg folyik a tanúk meghallgatása, az adatgyűjtés, valamint további tanúk felkutatása - mondta a sajtóreferens.