Plázaóriás épül az ügető helyén

Vágólapra másolva!
Az egykori ügető helyén a régió legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központját akarja felépíteni a Plaza Centers- értesült a Népszabadság. A huszonegy termes multiplex mozit, több mint 18 ezer négyzetméteres, kétszintes hipermarket áruházat, kétszáz nagy alapterületű üzletet, éttermeket, kávézókat, fantáziaparkot, művészeti piacot, és parkolóházat magában foglaló Aréna Plaza két éven belül elkészül.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Grandiózus terv megvalósítására készül a Plaza Centers az egykori ügető helyén - írja a Népszabadság.180 ezer négyzetméteren a régió legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központját akarják két éven belül felépíteni. A beruházás várhatóan körülbelül 30 milliárd forintba kerül.

Vadas Vera, az izraeli kézben lévő csoport kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a huszonegy termes multiplex mozit, a több mint 18 ezer négyzetméteres, kétszintes hipermarket áruházat, legalább kétszáz nagy alapterületű üzletet, éttermeket, kávézókat, fantáziaparkot, művészeti piacot, és 2800 férőhelyes parkolóházat magában foglaló Aréna Plaza a beruházás első ütemében készül el. Ezt követően épülhet meg a franciák által korábban is tervezett szálloda és irodaház.

A Plaza Centers november közepén vásárolta meg a 122 ezer négyzetméteres területet is birtokló négy projektcéget a francia cégbirodalomtól, ahová még 1998-ban, az ÁPV Rt-től került a tulajdonjog. Mint emlékezetes, a Bouygues Hungária Kft. építette meg az új ügetőt, cserébe a józsefvárosi területért. Évek óta felröppennek különböző hírek a Keletivel szemben tervezett bevásárló- és szórakoztató központ építéséről, a plázának eredetileg már 2001-ben meg kellett volna nyílnia. A sokéves huzavona után a Bouygues végül lemondott a fejlesztésről és vevőt keresett.

A Plaza Centers néhány hónapja került a képbe, a Keleti pályaudvar melletti, forgalmas közlekedési és tömegközlekedési csomópont közelében fekvő területre gyorsan megszületett az egyezség, a vételár 21 millió euró, tehát valamivel több, mint 5 milliárd forint volt. A közeli Sportaréna után Aréna Plaza néven épülő kétszintes komplexum még a Westendnél is nagyobb lesz, de fejlesztői elsősorban a szórakoztató jellegre koncentrálnak.